Man in the Mirror - 18.

Sziasztok!
Itt is van, ahogy ígértem. Sokadjára... Hány hete is? Huh, sajnálom, de egy nagyon mozgalmas, húzós és nehéz időszak áll mögöttem, mostanában viszont rendeződni látszanak a dolgok, és itt is vagyok. :) 
Remélem szeretni fogjátok, mert attól meg nem csak egy délután alatt csaptam össze, már vagy két hete íródik. :D 
Jó szórakozást! 
Puszi&Pacsi




18. Öröm az ürömben


Órákkal később, Adam megint magát ostorozta, amiért szerinte túl durván bánt Charlie-val, de a férfi próbálta nyugtatgatni, hogy ha így is volt, ő élvezte és akarta is.
- Meg kell ígérned nekem valamit, Char – fordította felé a fejét. Azóta is az ágyban feküdtek, és a történteken járt az eszük.
- Mit? És miért? – fakadt ki, mert már kezdett betelni a pohár, hogy már vagy ezredszerre kell elmondania, hogy mit érez. – Mondtam már, vad volt, de kurvára élveztem. Mi a fenét kell ezen lovagolnod? Te is tudod, hogy felejthetetlen vagy, de talán a legjobb lenne, ha elfelejtenénk az égeszet.
- Mire gondolsz? – kérdezte Adam kétségbeesetten, mert attól tartott, Charlie ezt a kapcsolatukra is értheti. Nem lepődne meg, rajta. Kifejezetten – nem kellemesen bizsergető értelemben – de már várt is arra a pillanatra, mikor Charlie kiadja majd az útját. Tisztában volt vele, hogy ha így viselkedik, annak következményei lehetnek, de egész egyszerűen nem volt képes lemondani Billről. Mikor ma hazajött, és jól tudta, hogy ijesztő dominanciával kötözte az ágyhoz Charlie-t és tette magáévá a legkülönfélébb, talán még fájdalmas módokon is, mégis az egész azért volt, hogy addig se gondoljon a fiúra. Ez hiú ábránd maradt, mert az első tíz percben máris felderengtek előtte azok a fekete tincsek, amikbe olyan jó lenne belemarkolni, vagy a vékony tagjai, amiket egészen ki tudott volna veszíteni az ágykerethez. Akarta őt, annak ellenére is, hogy ma olyan hihetetlenül felidegesítette, mégis apránként visszakúszott az elméjébe. Nem képes tovább áltatni magát. Már Charlie sem elég, hogy elfeledtesse vele Billt. Nyilvánvaló hát, hogy érez iránta valamit, de arra mérget mert volna inni, hogy ezt soha senkinek nem fogja elmondani. Billnek sem. Mióta találkozott Tommal, kétségei vannak a fiatal fiúval kapcsolatban. Nem tudja kinek higgyen, hisz Tom állítólag egészséges, és ő is így tapasztalta. Persze egy egészséges ember is képes kitűnően hazudni, de akkor sem tudta eldönteni kiben bízzon meg. Minden porcikája Billben akart hinni, de valami belső hang, vagy isteni sugallat, maga sem tudta, ellenállásra késztette. – Ugye nem arra gondolsz, hogy…

- Nem! – szakította félbe Charlie, mielőtt még befejezhette volna a mondatot. – Aggódom érted. Mostanában nem vagy önmagad, Adam. Néha mintha nem is figyelnél rám.
- Ez nem igaz – hajtotta le fejét a fiatalabb, de Charlie sajnos, még ha nem is beszélhetett róla, de tökéletesen tudta, hogy igaza van. Már csak az volt kérdéses, hogy vajon sikerül majd Adamet végül maga mellett tartania, vagy elveszti amiatt a kölyök miatt. Adam túl forrófejű volt, és rettegett attól, hogy a kéj hevében téves döntést fog hozni.
Rosszul érezte magát, amiért ilyeneket feltételez élete szerelméről, hisz ezek súlyos vádak voltak, mégsem tudott elvonatkoztatni tőlük. Frankie nem épp kellemes tényeket közölt vele. Nem mondott részleteket, de abba beavatta, hogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és a viszonyuk is egyre bizalmasabb. Sokkal inkább, mint amennyire szabadna egy orvosnak a betegével. Adam túlságosan a szívén viseli ezt az ügyet. ő pedig nagyon aggódik érte, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Mert hogy nem lesz jó, és valaki piszkosul szenvedni fog, abban biztos volt. Attól félt a legjobban, hogy végül Adam fog szenvedni, de talán már nélküle. Érezte, hogy minden nappal, Frankie minden új beszámolójával, és szerelme összes újabb cselekedetével közelebb sodorta a tűrőképességei határához. Még belegondolnia is fájt, nem hogy kimondania, de ha ez így folytatódik, muszáj lesz kiszállnia a képből, mert nem akarja látni, ahogy az általa legszeretettebb és igazán nagyra becsült ember elbukik, mégpedig a saját hibájából, mert senkire sem hallgat, akik csak segíteni akarnak neki.
- Ne haragudj rám, Char – ölelte át, és húzta a mellkasára. – Nagyon szeretlek, csak annyira… Nehéz az eset, amit kaptam. Sokkal bonyolultabb az egész, mint sejtettem. Nem tudom, hogy mihez kezdjek vele.
- Hát ha te sem tudod, én igazán nem segíthetek – mondta halkan, szemeit pedig összeszorította, mielőtt még szégyen szemre elsírja magát. Adam minden szava egy-egy éles tőr volt a szívébe, mert Frankie-től eleget tud, hogy mégis mitől ilyen nehéz neki ez az eset. Most ugyan vele van, hozzá jön haza és az ő ágyában fekszik, mégpedig vele, de a gondja ettől még a döntésképtelensége maradt. Ő pedig tehetetlennek érzi magát, mert a mai együttlétük során sem volt önmaga. Más férfiért ő soha nem vállalt volna ilyet, mégis megtette, mert tudta, hogy ezzel Adamet boldoggá teheti, és ennyivel is közelebb férkőzhet hozzá. Élvezte persze, mert azt nem lehet mondani, hogy Adam kegyetlenül bánt vele. Nagyon jól tudja, hogyan kell irányítani az élvezeteket, de ettől még ez ma nem ő volt. Kétségbeesett tininek érzi magát, amiért olyanokba is belemegy, amikre normálisan nem biztos, hogy rábólintana.
Remeg a pillanattól, mikor már ez is kevés lesz, és végül bármennyire is küzd, és akármekkora áldozatokat hoz, elveszti majd azt az embert, akiért ennyit harcolt, és annyira szeret.

***

Bill a szobájában fekszik az ágyon, és a plafont bámulja. Ezt teszi már órák óta, mióta Candice azt mondta, most már ideje menni, pedig Bill még szívesen beszélt volna vele. Érdekesnek tartja a lányt, még eddig nem volt olyan, aki szintén az elzártak közt volt, és ne félt volna tőle, vagy ne vetette volna meg. Persze Billt a legkevésbé sem érdekelték ezek. Teljesen hidegen hagyta mindig, hogy ki mit gondol róla. Most egyszerűen csak érdekesnek tartja, hogy a lány így viszonyul hozzá.
Régen elcsábította volna Tomnak. Azok után már nem. Most sincs más dolga mint feküdni, és merengeni a múlton. A legutóbbi tökéletes pillanaton, mikor Tom ajkait érezte a sajátján. Ugyan meghalt akkor is, de ettől a momentumtól egy felejthetetlen epizód volt. Tom nem hisz a tervében, pedig szerinte az teljesen tökéletes.
Volt egy látomása. Az nem epizód volt, hanem egy valódi, húsvér látomás. Ő ebben egészen biztos. Meg van róla győződve, hogy a jövőt látta benne. A látomásban Tomnak külön teste volt, nem kellett egyazon porhüvelyen osztozniuk. Persze Bill őt Tom képében látta, de a tudatában benne volt, hogy a test maga egy másik emberé. Egy emberé, aki odaadta nekik, hogy boldogok lehessenek. Együtt élték le eddig minden percüket, mégis… Még arra is ritkán adatik lehetőségük, hogy csak megöleljék egymást. Bill végre igazán Tommal akart lenni. Azt akarta, hogy bármikor megérinthesse, ránézhessen, vagy csak tudja, hogy ott van mellette, és nincs egyedül többé.
Mikor eltervezte, hogy megkeresi a személyt, akinek a teste a legalkalmasabb arra, hogy Tom birtokba vehesse, mintha egy égi jel lett volna, egy égő csipkebokor, amit maga isten világított meg előtte. Meglátta Adamet egy szupermarketben. Egyedül volt. Elegáns, magas és piszkosul jóképű. Billnek tökéletes látványt nyújtott, és eldöntötte, hogy ő lesz az. Hazáig követte, és az állát úgy kellett felkaparnia, mikor meglátta milyen környéken, és azon belül is micsoda, szinte palotában él. Bill mindig is anyagias volt, és ezt soha nem titkolta. Bár nem volt soha puccos állása, többnyire szórakozóhelyeken dolgozott, de az éjszakázások mindig plusz pénzt hoztak, amiből finanszírozni tudta az extravagáns külsejéhez szükséges dolgokat. Méregdrága sminkek, és márkás ruhák. Sosem adta lejjebb. Akkor pedig a szemgolyói helyén szinte látni lehetett a dollárjeleket, mint gyerekkorunk meséiben, mikor megpillantotta a házat, ami elé kiszemeltje beparkolt. Ő nem tud vezetni, ezért mint egy ócska kémfilmben, taxival követte. Kifizetett egy tetemes összeget a sofőrnek, hogy ne kérdezősködjön, aztán kiszállt, hogy jobban szemügyre vegye a helyet, ahol minden bizonnyal majd élni fog. A férfi nevét anélkül is megtudhatta, hogy különösebben leskelődnie kellett volna a névtáblák közt, mert mielőtt bement volna a kapun, megcsörrent a telefonja.
Miután Adam eltűnt az óriási és nem mellesleg gyönyörűre kovácsolt vaskapu mögött, Bill, mint egy fekete párduc, közelebb osont. A táblán két név állt; Charlie Walters és Dr. Adam Lambert. Akkor hirtelen az ütő is megállt benne. Nem gondolta, hogy egy doktorral van dolga. Azt ugyan még nem tudja, hogy orvos, vagy pedig ügyvéd, de majd a neten utána néz. Biztosan megtalálja valamelyik közösségi oldalon, vagy a google-ben. Az is meglepte, hogy két férfi neve szerepel a táblán, és azt hogy közelebbi rokonok lennének, ugyebár kilőheti. Egyből végigfutott az agyán, hogy csak hab lenne a tortán, ha még meleg is lenne. Az lenne csak az igazi égi jel.
Alaposan eszébe véste a környéket, a házat és a neveket is, aztán hazaindult kutakodni. Igazi sokk ként érte, amikor Adam egyik adatlapjából kiderült, hogy pszichiáter. A legtökéletesebb alany. Minden kezdett összeállni. Minden apróságot egy-egy jelnek vett, hogy jó úton halad, és ez az esély most neki kedvez. Azt persze még ki kell találnia, hogyan oldja meg végül ezt az egészet, de az úgyis még odébb van. Előbb meg kellett valahogy ismernie Adamet, és a bizalmába kellett férkőznie. Attól nem félt, hogy ez nem fog menni, mert még nem volt példa olyasmire, hogy neki ne sikerüljön elnyernie valaki szimpátiáját. Bár nem színész lett, mert az a pálya a legkevésbé sem érdekelte, mégis mindig úgy érezte az életben is oscar díjas alakításokat tud nyújtani, és az sokkal jobb móka, mint a filmvásznon.
Egy internetes adatbázisban megtalálta, Adam melyik intézetben praktizál, és már el is kezdte szőni a tervet.

Bill a tükör előtt áll, és Tommal néz farkas szemet.
- Billy ez kibaszott nagy őrültség.
- Miért lenne az? – fakad ki, széttárt karokkal. – Meg tudjuk csinálni, de te is kellesz hozzá.
Tom pár pillanatig csak elmélyülten néz Bill szikrázó szemeibe, végül megrázza a fejét, és megadja magát.
- Mit kéne tennem?
- El kell hitetnünk mindenkivel, hogy komplett idióta vagy, és ki akarsz nyírni.
- Mi van? – hitetlenkedett Tom, de látta Bill reakcióján, hogy hajthatatlan, és ha kell nélküle is eléri a célját. Még mindig jobbnak látta, ha legalább ő is szemmel tartja ezt az akciót, ezért szemforgatva sóhajt fel. – Szerinted ez működhet?
- Igen, így tuti, hogy beszállítanak minket, és akkor már sínen vagyunk. Előttünk a nagy lehetőség.
- Ne hülyéskedj, ez egy marha nagy város, honnan veszed, hogy épp oda visznek ahol ő van?
- Úgy, hogy a legdurvább kísérletünket egy olyan pontra tervezem, ahonnan majd ha beszállítanak a legközelebbi kórházba, akkor nem lesz más választásuk. A legközelebbi intézetbe fognak átvinni, mint sürgős esetet, és az pedig a St. Mary’s lesz. Nyugodj meg Tom, mindent alaposan megterveztem. Neked nem lesz már dolgod, csak, hogy megpróbálj megölni.
- Nekem ez nem tetszik.
- Jaj, ne legyél már ilyen beszari – rivall rá a fiú, Tom pedig összeszűkíti a szemeit.
- Nem vagyok, nem félek Billy, egyszerűen ez az egész egy faszság – jelenti ki merő egyszerűséggel, és karba fonja a kezeit.
- Oké, majd ha már végre mellettem nézed a kurva focimeccsedet, akkor majd megbánod, hogy ilyen kishitű voltál. Hidd el, Tom, ezeket a jeleket Isten küldte.
- Tudod, hogy nem hiszek benne – húzza fel az egyik szemöldökét.
- Épp ezért jutsz te a pokolra, míg én a mennyben lubickolok majd – mosolyodik el, Tom szíve pedig egészen belelágyul ebbe a csodálatosan őszinte mosolyba. Egyszerűen magát sem érti, miért képtelen nemet mondani ennek a fiúnak. Mi a fene az, amit iránta érez, mert szerelem nem lehet. Az kizárt. Ő nem vonzódik a férfiakhoz, számtalan nője volt már, de még soha egy férfin sem akadt meg a szeme. Valami földöntúli mégis az, ami Billhez láncolja. Gyűlölhetné is, vagy akár tudomást sem kéne feltétlenül, hogy vegyen róla, de ezt képtelen lenne megtenni. Akkor is darabokra szakad a lelke minden alkalommal, mikor bántania kell őt. Mostanában pedig sajnos volt pár ilyen alkalom. Nem Adam volt a legelső, akit kiszemelt, bár őt tartja a legtökéletesebbnek eddig, látja a szemein, és azon ahogy mesél róla, de voltak már ezelőtt is férfiak. Volt, hogy Bill túlzásba esett, és Tomnak muszáj volt fizikailag fellépnie ellene, mert más már nem hatott rá. Szinte retteg, hogy mikre lehet majd szükség, Adam közelében. – Na? Ugye benne vagy?
Tom egy pillanatra még elgondolkodott, de aztán nem volt mit tenni. Bill nem hülyéskedik, ha nemet mond egyszerűen kihagyja a dologból, ő pedig jobbnak látta, ha ismeri a részleteket.
- Benne.

Egyvalamit Bill mégsem kalkulált akkor bele a történetükbe. Mégpedig azt, hogy komolyan meg fogja kedvelni Adamet. Hogy tényleg akarni fogja azt, hogy a karjaiba zárja, és valóban ekkora biztonságban érzi majd magát, mikor vele van.
Napok óta azon töpreng, hogy amit érez az mi lehet. Soha nem gondolta, hogy miatta kerülhet veszélybe a terv. Azt hitte talán majd Tom lesz aki egyszer besokall és keresztbe tesz neki. Most mégis azt érzi, hogy hiányzik neki a férfi, minden külön töltött pillanatban, és bármit megadna, ha végre komolyabbra fordulnának köztük a dolgok.
Mikor legutóbb itt hagyta, iszonyatosan feltüzelte. Azért volt képtelen reagálni is Adam szavaira, mert olyan vágyat még talán soha nem érzett, mint akkor.
Szinte pislogás nélkül mered a plafonra, és arra vár, mikor fog Adam belépni az ajtaján. Nem sejti a reakcióját, de azt tudja, hogy nem fog tudni parancsolni magának. A karjaiba fogja vetni magát, és olyan kétségbeesetten csókolni, amiből a férfi is érzi majd, hogy ez nem csak játék. Talán az volt, de már nem az. Nem csak az.

***

Charlie még mindig az ágyban feküdt, az oldalára fordulva, és Adam alvó alakját fürkészte. Annyira érezte a zsigereiben, hogy tennie kell valamit. Nem tudta mit, de mégis, valamit, bármit, amitől azt érezheti, hogy nincs kirekesztve.
Végül az ágyban elhatározásra jutott. Frankie hazament a feleségéhez, így ő biztosan nincs az intézetben. Adam csak nemrég ért haza, így még néhány órát biztosan itthon fog tölteni, mert Silverman már legutóbb is sem örült, hogy annyi időt tölt bent. Ez lehet a tökéletes alkalom, hogy bemenjen, és szemügyre vegye Billt. Beszéljen vele, és elmondja neki, mint a legrosszabb féltékeny feleség a szeretőnek, hogy ne is álmodjon arról, hogy ő majd félreáll, és készséggel, sőt már-már ezüsttálcán kínálja majd fel neki a szerelmét.
Óvatosan kimászott az ágyból, felöltözött és hagyott egy cetlit Adamnek, hogy ne aggódjon, csak elment találkozni egy ismerősével, aztán bevásárol, és mire felébred már siet is haza hozzá. Sietős léptekkel vetette be magát a kocsijába, és az intézet felé hajtott.

***

Összerezzen és a szíve hevesebben kezd verni, mikor az ajtó kinyílik. Végre eljött a pillanat, elmosolyodik, mert jólesik a lelkének, hogy Adam nem bírta valami sokáig nélküle. Felül, de arca egyből elkomorul, mikor nem orvosát, hanem egy ápolót pillant meg az ajtóban.
- Látogatód jött – mondja mosolygósan a fiatal nő, neki pedig tányérméretűvé kerekedtek a szemei, mert hát mindenre számított, de erre egyáltalán nem.
- Tessék? – kérdez vissza teljesen letaglózva.
- Gyere – int neki mosolyogva, mint egy óvodásnak.
- Ki az? – kérdi Bill gyanakodva.
- Egy nagyon kedves férfi, gyere odavezetlek hozzá.
Bill egyetlen nagyon kedves férfit sem ismer. A megérzései nem súgnak jót, és a vészcsengője is hangosan sikoltva vörösen vibrál, de a kíváncsiság a hatalmába keríti, és képtelen ülve maradni. A lábai szinte magától mozdulnak, és elindul a nő után, aki a társalgóba vezeti őt. A helység üres, de az egyik asztalnál valóban egy férfi ül. Háttal van neki, így még nem sikerült megfejtenie, hogy ismeri-e vagy az egész egy röhejes tévedés. Annyit tud megállapítani, hogy magas lehet, egészen izmos alkatú, és szőkés haja van.  
Ahogy közelednek, és a férfi meghallja őket, megfordul, és mélyzöld íriszeivel egyből Bill tekintetébe merül.
- Úristen – nyögi Bill, és a lábai megremegnek. Nem számított rá, hogy valaha is újra látni fogja őt. – Andreas…
- Bill! – kiált fel a másik, vele egykorú fiú, és székét hátra rúgva, megöleli gyerekkori barátját.
- De… de… - leheli a másik nyakába Bill, mert nem képes összerakni a gondolatait a meglepetéstől. Ő is szorosan visszaöleli, majd mindketten leülnek egymással szembe.
- De rohadt nehéz volt megtalálni téged, haver – mosolyodik el fejét csóválva Andreas. – Rendesen mintha rejtegetnének.
- Nincs erről szó, csak ez egy eléggé zárt hely – feleli, de hangjában még mindig visszhangzik a döbbenet. – Mit keresel itt?
- Így kell üdvözölni egy régi cimbit?
- Ne haragudj, csak… - akad el a szava, ahogy tetőtől talpig végigméri, hogy nem képzelődik. Tényleg a valaha volt egyetlen igaz barátja ül előtte. Andreas volt az, akinek a családja befogadta őt, mikor a szülei kidobták otthonról. A legszeretőbb és legmelegebb otthont nyújtották neki, amiben élete során eddig részesült. A mai napig nem tudja, hogy is hálálhatná meg azt a sok jót, amit akkor kapott, így nem is volt képe kapcsolatba lépni velünk, miután elköltözött tőlük. Ők az egyetlenek, akik előtt szégyellte a betegségét, és hogy ennyi gondot okozott ezeknek a jó embereknek.
- Szóval – kezdi Andreas, mikor látja rajta, hogy épp nem lehet számolni vele, a nem várt látogatója miatt. -, mióta vagy ide bezárva?
- Nem vagyok bezárva – vágja rá egyből, teljes meggyőződéssel, Andreas pedig egy kicsit meglepődik ezen a magabiztosságon, és végigméri fehér öltözetét, és teljesen natúr megjelenését, ami kicsit sem jellemző Billre. – Volt egy nehéz időszakom, és segítség kellett. Addig vagyok csak itt, míg jobban nem leszek.
- Értem – bólint kedvesen barátjára. – És milyen itt?
- Elmegy – néz körbe a hatalmas helységben, ahol valójában még soha nem járt. – Az orvosom a legjobb. Szóval van remény.
- Ez nagyon jól hangzik. Öm, figyelj csak Bill, beszélnünk kell – kapja el a tekintetét a fiúról, és az asztalon lévő karcolásokat kezdi mustrálni.
- Sejtettem, hogy okkal jöttél.
- Egyébként is régen hallottam felőled, de már értem miért.
- Nos?
- A szüleidről van szó – néz fel keserűen Billre.
- Mi van velük?
Bill nem érti, barátja mit akar ezzel. Azóta nem hallott a szüleiről, hogy otthagyta Németországot. Nem csak épp így alakult, és ezt Andreas is tudja. Nem is érdekelte soha, hogy mi van azokkal az emberekkel.
- Nemrég… történt egy kis baleset. A házatok kigyulladt, és a szüleid… nos…
- Andy, nyögd már ki! – rivallt rá, egy árnyalatnyival megemelt hangszínnel. – Meghaltak?
- Igen – hajtotta le a fejét. – Sajnálom. Bent égtek.
- Szörnyű…
- Bill, ne legyél ilyen cinikus. Tudom, hogy érdekel, és legbelül igenis bánt téged ez a dolog. Én a barátod vagyok, nekem kimutathatod, amit valójában érzel. Mindent tudok rólad, ezt ne felejtsd el.
- Ha azt hiszed tudod mit érzek most, félek hogy rosszul tudod. Engem egy szikrányit sem izgat mi történt velük, és ha ezért a pokolban fogok is égni, de remélem nagyon szenvedtek.
- Bill…
- Andy – szakította félbe. – Miattuk vagyok most itt. Ők az okai annak, hogy képtelen vagyok normális életet élni. Él bennem egy másik ember, és olyan kibaszott látomások kínoznak sokszor, amit legmerészebb álmodban sem tudnál elképzelni. Miért is sajnáljuk most ezeket az embereket?
- Ne érts félre, én veled vagyok, de mégis csak a szüleid – próbálkozik óvatosan tovább a szőke haj fiú, és csak félve pillant egyszer-egyszer Bill sötét szemeibe. – …voltak.
- Igen, és ez hihetetlenül jó most így. Feldobtad a napom, Andy. Hálásnak kell lennem ezért neked.
- Megváltoztál – néz rá összeszűkített szemekkel, és érezhetően távolabb húzódik tőle.
- Ezen csodálkozni kell? Ha így van, akkor bizony te is megváltoztál.
- Tom mit szól ehhez? – bökött felé az állával.
- Mihez?
- Ahhoz, hogy ilyen lehetetlen alak lettél – forgatta meg a szemét. A hangján hallani lehetett, hogy nem állt szándékában megbántani barátját, csupán tényleg nem érti mi van vele mostanság.
- Ja, mindig elfelejtem, hogy a végére milyen jóban lettetek.
- Tudod, hogy mindig téged szerettünk, és rád vigyáztunk – néz rá sajnálkozó arccal, és az asztal felett óvatosan Bill összekulcsolt ujjaira teszi a kezét. Bill ezen megenyhülve ellazul a székébe, és végül Andreas ujjai közé fonja a sajátjait.
- Meg tudom csinálni. Jól leszek, ígérem – mondja mosolyogva. – Nem akarom, hogy aggódj értem.
- Tudom, hogy bármire képes vagy. Jobban leszel – bólint, és előredől a székében. – Bill, tudom, hogy az egész világot gyűlölöd, de kérlek, legalább a temetésükre gyere vissza.
- Sajnos nem mehetek – vágja rá gondolkodás nélkül. – Nem engednek ki innen, ráadásul nemrég meg is akartam szökni, azóta még szigorúbbak.
- Egyáltalán nem sajnálod – rázza meg a fejét, a szőke hajú fiú.
- Köszönöm, Andy, hogy eljöttél és elmondtad ezeket, de kérlek, most már beszéljünk másról.
Barátja nagyot sóhajtott, de végül mégis mosolyogva bólintott felé. Régen Andreas töltötte be az a pozíciót az életében, amit azóta már Tom vett át. Idővel egyre kevesebb szörnyűséget osztott meg vele, jót meg persze egyáltalán nem tudott, mert mégis mi jó történt vele valaha is? Úgy érezte csak egy nagy nyűg Andreas nyakán a folytonos problémákkal, és ezt nem bírta tovább húzni. Ritkultak a találkozások, maradtak a telefonbeszélgetések, vagy olykor videotelefonok, aztán végül az is elmaradozott, és így kerültek ide. Már pontosan a napját sem tudja, mikor hallott utoljára barátjáról. Amiért ma eljött, azt tudomásul vette, de most semmi többre nem vágyik, csak egy jót beszélgetni vele, ha már itt van, és megtudni mi történt vele mióta nem látta őt. Semmire sem vágyott most ennél jobban. Vagy talán mégis. Adamre.

***

A fiatal orvos az utóbbi időben annyira kimerült, hogy úgy érezte, az is kevés lenne ha egy egész napot végigaludna.
A szemei még csukva voltak, az elmúlt órák emlékei mégis élénken testet öltöttek a gondolataiban, ezzel hatalmas mosolyt varázsolva az arcára. Oldalra fordult, hogy átölelhesse Charlie-t, de az előbbi boldogság hamar szertefoszlott, mikor nem találta maga mellett.
Morgott egy kicsit, aztán felült az ágyban, és körbenézett, hogy barátja vajon csak a mosdóban, esetleg konyhában lehet-e, vagy talán elment valahová. Ahogy oldalra pillantott, egy kis cetli hevert az éjjeliszekrényen. Fájdalmas nyögések kíséretében érte hajolt, hogy elolvassa azt a pár szót, amiben Charlie tudatja vele, hogy elment, mert találkoznia kellett valakivel, de hamarosan itthon lesz.
Fogalma sincs ezt mikor írhatta, és a hamarosan így mit jelent, de nem is ez volt amin leginkább elgondolkodott. Nem tudta, Charlie-nak kivel lehetett találkozója, mert neki semmit nem mondott erről.
Végül egy vállrándítással elintézte, és még az előbbinél is jobban szenvedve, kimászott az ágyból, hogy lezuhanyozzon, és egyen pár falatot, mert ma még vissza akart menni Billhez.

Mire mindennel elkészült, és már a kabátját húzta, Charlie végül megjelent az ajtóban. Adam teljes döbbenetére barátja teljesen eláztatta magát, ami viszont nagyon nem volt rá jellemző. Charlie nagy mennyiséget csak nagyon ritkán ivott, most mégis dőlt belőle a tömény alkoholszag.
- Char? – húzta össze a szemöldökét, és már ugrott is, hogy elkapja, mert Charlie csak elmosolyodott, és szinte beszédült az ajtón. – Mit csináltál?
Az idősebb férfi meg sem szólalt, csak szorosan ölelte őt, és sírni kezdett. Adam értetlenül szemlélte az eseményeket, amik a nyakába szakadtak, és nem tudta mit tegyen. Már betelefonált, hogy bemegy, de most mégsem biztos benne, hogy így itt kéne hagynia Charlie-t.
- Gyere, szívem – simogatta meg a hátát, és szinte felkapta, hogy a fürdőszobába vigye.
Miután levetkőztette, kegyetlenül rányitotta a hideg zuhanyt, amitől Charlie szemei hatalmasra tágultak, magát viszont egészen apróra összehúzta. Adam elmosolyodott ezen a reakción, és bár egy kicsit dühös volt rá, mert nem tudta mi szükség volt most erre, de azért mégis megenyhült, ahogy látta a kisfiúsan álldogáló barátját.
Ezek után befektette az ágyba, és hozott neki egy fájdalomcsillapítót is, hogy egyből beszedhesse, ha felébred, mert azzal a ténnyel tisztában volt, hogy ez még nagyon fog még fájni.
- Miért ittál ennyit? – kérdezte, ahogy mellé ült még egy kicsit, mielőtt elindult volna az intézetbe.
- Szükségem volt rá – motyogta, de még mindig nehézkesen ejtette ki a szavakat, ahogy összeakadt a nyelve a nehezebb szavakra.
- Mégis miért? – simított végig az arcán.
- Le kellett nyugodjak, nem tudom meddig megy még...
- Mi? Jaj baby, nagyon érthetetlen vagy – csóválta meg a fejét.
- Nem akarom.
- De mit? – kérdezett vissza, és már egy kicsit frusztráltabb hangnemben. Nagyon kíváncsi volt, mi ez az egész, de félt, hogy most semmi értelmeset nem fog tudni kicsikarni kedveséből.
- Nem adlak neki, Ad! – kiáltott fel olyan hangnemben, hogy Adam összerezzent a meglepetéstől. – Nem… Nem győzhet…
- Fogalmam sincs miről beszélsz, de most aludj inkább – szorította meg a kezét, és készült felállni. Valójában jól tudta kiről lehet szó, és így most őt is egy hideg zuhanyként érte a felismerés, hogy amiben eddig reménykedett, sajnos mégsem igaz. Charlie már érzi, hogy valami nem stimmel vele, és azt is tudja, hogy Bill az oka. Nem csak vele nincs rendben valami. Azóta már a kapcsolatukkal sem, pedig ezt nagyon nem akarta. Ő sem akarta.
- Ne menj el! Ne hagyj itt érte – kapta el a kezét, ahogy megpróbált elindulni. – Ne menj, kérlek.
- Char, muszáj mennem, de ne így fogd fel. Nem érte hagylak itt. A munkámat kell elvégeznem.
- Neked nem ez a munkád – szegezte neki kegyetlenül. Adamet szíven döfte ez a mondat, és legfőképp azért mert igaz volt.
- Aludd ki magad, és ha hazaértem akkor beszélünk, rendben?
Végszóra megszólalt a csipogója is, amire Charlie hangosan felnevetett.
- Az a kis köcsög, mindig tudja, mikor kell vészhelyzetet csinálnia… - morogta, és elengedte Adam kezét.
- Na jó, figyelj, felhívom őket, és ha nem túl sürgős, akkor itt maradok veled, jó?
Nem felelt semmi, Adam pedig gyorsan tárcsázta is az intézetet.
- Dr. Lambert, mi történt?
Doktor úr, a Kaulitz fiúval valami történik, és nem tudjuk megnyugtatni.
- Mit csinál?
Úgy viselkedik mint egy…
- A lényeget! – szakította félbe erélyesen az ápolót, mert nem volt kíváncsi most arra, miképp állítják be Bill egy beteg állatnak.
Vergődik, és üvölt egyfolytában. Lekötöztük, de még így sem hagyja abba. A kezei már csupa véresek a szíjaktól.
- Értem, talán egy epizód? – tette fel a kérdést, de inkább csak magának, ahogy hangosan elmélkedett, mi történhet ott.
Nem tudom, de valamit tennünk kéne, a kezei nagyon csúnyák. Ha így folytatja, sebészt is kell majd hívjunk hozzá. Adjunk be neki valamit?
- Nem! – vágta rá gondolkodás nélkül. – Hamarosan ott vagyok.
- Rendben.

Adam megszakította a hívást és már hallotta is a gúnyos nevetést a háta mögül. Akárhogy is őrlődött magában, nem tudta mi lehet a helyes döntés. Hagyja itt Charlie-t ilyen állapotban, kockára téve a kapcsolatuk épségét, vagy maradjon vele, kockára téve ezzel Bill testi és lelki épségét? Egyik döntés sem tűnt helyesnek, ő pedig kezdett nagyon kétségbe esni.
- Hagyj csak itt, menj és mentsd meg a kis szerelmed! – kiáltott Chalrie, és már készült felkelni, az arcát eltorzította a fájdalom, és csillogott a könnytől, ami a szemeiből záporozott. Még soha nem látta őt ilyennek. Soha nem látott a szemében ilyen fájdalmat. Ez ezt a fájdalmat, ő okozta. Tudta, hogy nem teheti ezt sokáig már így, és valami változásnak kell majd beállnia, de most mégsem tudta, hogyan legyen egyszerre két helyen.
- Char… lehelte maga elé, és a pillanat hevében döntött. Átugrott a szoba másik felébe a sürgősségi táskájáért, kivett belőle egy ampullát, összeillesztett egy fecskendőt, és mire Charlie csak addig elért, hogy fel tudjon ülni, már ott is termett mellette.
- Hé… - ennyit tudott mondani, a tű már mélyen a karjában volt, a szó pedig belé szorult. Másodpercek teltek csak el, mire a teste érezhetően elnehezedett, Adam pedig vissza tudta fektetni. Annyit még látott, hogy kedvese kérdőn néz rá, de több érzelem nem tükröződött már a szemeiben. - - Sajnálom, csak egy kis időre van szükségem – nyögte maga elé, aztán felugrott és már rohant is az intézetbe.

***

Mikor rohanvást bekanyarodott a megfelelő folyosóra, már hallotta Bill fájdalmas kiáltásait, és összeszorult a szíve.
- Dr. Lambert! – kapta felé a fejét az ápoló, aki egy szőke hajú, látszólag nem ide tartozó fiú mellett állt.
- Itt vagyok, mindenki menjen távolabb – utasította az embereket, és már be is rohant a szobába. – Mi történt? Mi volt az előzmény?
- Ő itt Andreas Gühne, Bill egy gyerekkori barátja.
- A te látogatásodra reagált így? – kérdezte, ahogy csak egy futó, rosszalló pillantást vetett a fiú felé, és amit kikötözte Bill karjait, szorosan magához ölelte. Várta a választ a kérdésére, de senki nem felelt neki, azt pedig nem vette észre, hogy mindenki csak egy sokkolt pillantással fürkészi az eléjük táruló jelenetet.
- Ssh Bill, itt vagyok. Gyere vissza, itt vagyok – suttogta a fülébe.
- Nem azért borult ki, jól elbeszélgettünk – szólalt meg végül. – Szerintem mástól akadt ki, de magának se vallaná be soha.
- Mi volna az? – kapta felé a fejét érdeklődve.
- Azért kerestem meg, hogy elmondhassam, hogy… - hezitált egy másodpercig, mert még mindig rossz volt ezt kimondani, vagy csak erről beszélni. – nemrég meghaltak a szülei.

- Tessék? – sápadt le Adam, ahogy meghallotta a lesújtó hírt, és egyben mégis tudta, min mehet most keresztül Bill, ő pedig magára hagyta, és nem is váltak el túl boldogan. – Mindenki menjen ki, csukjátok be az ajtót. 

<<< előző részkövetkező rész >>>

7 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon régóta vártam az új részt és ez is eszméletlen jó lett! Végre azt hittem, hogy Char és Bill találkozni fognak erre hamar össze törted az álmaim de még nem adtam fel a reményt :D meglepett az hogy Bill ezt az egészet kitervelte és Tom a jó fiú, én komolyan elhittem mindent amit Bill mondott. Túlságosan is szeretem. A ne nézz vissza című történeted is nagyon tetszik, én is bírom a ribancos Billt is és Adam-et nagyon sajnálom mert Bill ilyen csúnyán átvágta. Kíváncsi vagyok mind a két történetre, csak így tovább. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, hogy ennyit kellett várni, de igyekszem eztán valami pörgősebb tempót felvenni. :) Én is azt hittem, hogy találkozni fognak. :D De aztán sehogy sem akaródzott megírni.
      Igen, hááát nagyon OOC a történet, muszáj elvonatkoztatni a valódi Billtől, akit viszont én is imádok. :))
      Nagyon örülök, hogy a másik történet is tetszik, az is nagyon beindult most, de ezeket sem szeretném hanyagolni azért. :)
      Örülök, hogy írtál! :))

      Törlés
  2. Áááá.. oké.. hát én ezt megéreztem :D
    És még mindig Charlienak drukkolok :P
    Azt nem értem, hogy ha Billhez indult, hogy nem jutott el oda? Vagy eljutott, megnézte gyorsan, és utána itta le magát?
    Ja és azt ugye tudod, hogy tartozol egy tizenhétésfeledik BDSM fejezettel? XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon csúnyán megérezted. :D Ennyire kiszámítható vagyok? :D Pedig én egy ideig abban voltam, hogy áááh neeem, ez túl beteg ötlet, de aztán újra és újra visszakúszott. :D
      Nem nem, nem jutott el, mert a Sorsa (én :D) úgy érezte, hogy ez talán egy kicsit túl szappanoperás lenne. Vagy nem tudom. :D Mondjátok meg ti, mert ebben tanácstalan vagyok. :D
      Igen, tisztában vagyok vele. xD Tudtam, hogy ezt még levered rajtam. :D Hmm, úgy gondoltam talán megírom, meg hát el is kezdtem, szóval majd esetleg a végén amolyan kimaradt jelenetként. :D

      Törlés
    2. Neeem, nem vagy kiszámítható, szerintem csak kicsit egyformán vagyunk dilisek :DD
      Hát a szembesítés, közvetlen hajtépős cicaharc tényleg szaopanoperás lenne. Azért gondoltam, hogy csak titokban megnézi, az simán belefér, az ember kíváncsi.. ;)
      Helyes, helyes! XD

      Törlés
  3. Új rész, végre-végre!!!!!Már annyira vártam és felderült az arcom, mikor megláttam :) Te egy zseni vagy. Egyik ámulatból esem a másikba, magamban meg Billt mentegetem, hogy neeem, neki nem lehettek hátsó szándékai. Lehidaltam a váratlan fordulaton, mikor Bill visszaemlékezett a régi dolgaira. A részek alatt azt hittem, kicsit megismertem Bill, de kezdek rájönni,hogy egyáltalán nem és hogy bizony rejteget még pár sötét titkot az tuti *-*
    Andy felbukkanása is totál meglepett és az is fura volt, ahogy Bill reagált a szülei halálára, de biztos idővel kiderül, hogy mi az oka, amiért így érez, érzett irántuk.
    Charlie-t továbbra s sajnálom, nem akarja elveszteni a szerelmét,de néha úgy érzem, részben már el is vesztette, vagy legalábbis valami elindult a lejtőn és kitudja ,meg lehet e állítani, vissza lehet e fordítani. Mert Bill átírta az egészet és ezt Charlie már nem biztos, hogy tudja irányítani. Isteni jó rész lett, imádtam, tűkön ülve várom az újat!!!Most tuti, ezen fogok kattogni! Köszönöm az élményt, feldobtad a napom, hetem <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel dobtalak fel, ha csak ennyi kell hozzá. :))
      Igen, elkezdtem kibogozni a dolgokat, és ezzel egy időben esedékesek a fordulatok is. Sok beteg dolog járt az agyamban, de remélem azért nem lőttem túl a célon. Egy kicsit tovább növeltem Bill őrültségét. Bevallom megmosolyogtatott mindig, mikor mindenki Billt sajnálta, alig vártam ezt a percet. :))
      A szüleivel a kapcsolata ugyebár, nem a legszorosabb és boldogabb, de azért mégiscsak a szülei. Na de még várjuk ki a végét. :)
      Huhh Charlie... Már fizikailag fáj, hogy ennyire kínzom, de muszáj. Ha már megtartottam, pedig terveim szerint már rég kiíródott volna. :D
      Örülök, hogy hatással volt rád. :)) Igyekszem a következővel. :) <3

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.