Ne nézz vissza - 7.

Sziasztok!
Hoztam valamit. Nem felejtettem el, csak... hát most jutottam ide. :) Igyekszem most már végre posztolni a Mirror folytatását is. :)
Addig is jó olvasgatást ehhez a finomsághoz is. :)
Puszi&Pacsi




Remélni sem mertem volna, hogy az este ilyen jól alakul, de annak ellenére, hogy az elején majdnem mindketten a földön kötöttünk ki, most határozottan az egekben érzem magam. Két éve nem játszottam együtt senkivel, és bár Patrick nem volt rossz, Adam tehetségének a nyomába sem érhet, erre akkor jövök rá igazán, mikor ő olyan könnyedén énekli és még csavarja is a dalokat, amiket írtam, ahogy a volt énekesem csak nagy odafigyeléssel tudta, Adam meg csak így iderittyenti ezt nekem a semmiből, egy egész napos lustálkodás után, mert biztos vagyok benne, hogy ma nem gyakorolt. Minden dalba belerakja a szívét-lelkét, mintha tényleg számítana neki, és nem tudok segíteni magamon, de ez egyre szétterjedő boldogságot csempész a lelkembe, és mielőtt észrevenném, néha már úgy vigyorgok, mint egy gyerek, aki épp most tudta meg, hogy Willy Wonka gyára létezik, vagy valami. Jól esik hallgatni az odaadó hangját, ahogy összefolyik a gitár hangjával, és minél tovább hallgatom, annál inkább érzem úgy, mintha a múltam és a gondjaim valahogy elfakulnának, és ebben a pillanatban, ebben a dalban csak mi ketten vagyunk, nincs itt Patrick, Bill, a pánikrohamok vagy Eddie... csak ő van, én és a zene.
Mikor befejezem, látom rajta, hogy benne is valami hasonló játszódhatott le, mert mikor rám néz, olyan akár valaki, akit a legcsodásabb álmából ébresztettek, én pedig megint csak nem tudok mit mondani erre, csak elmosolyodni rajta, mert el sem hiszem, hogy képes volt így belefeledkezni a zenémbe.
- Köszönöm - töröm meg a pillanatnyi csendet, ami beállt közénk, de nem nézek rá, mert zavarban vagyok, és ezt azt hiszem, ő is észreveszi.
- Mit? - kérdez vissza értetlenül, mire csak megrázom a fejem és a gitár testére támasztom az állam, úgy bámulok előre, hogy ne Adamre kelljen.
- Nem tudom, hogy vissza fogok-e térni a zenéhez valaha, mert fáj, ha visszagondolok arra, hogyan törtek össze az álmaim két éve, mert ostoba voltam, de ez az este jobb volt, mint bármelyik próba bármelyik zenekarommal. Hiába vágytam rá, hogy híres leszek, sosem hittem volna, hogy tényleg egy sztár fogja énekelni a dalaimat. - Adam erre felsóhajt és óvatosan megérinti a vállamat, mire megrezzenek, de nem fordulok felé, csak a szememmel pillantok az irányába, hogy tudja, figyelek.
- Ma este nem Adam Lambert voltam, a sztár, csak... Adam, a lakótársad, akinek rohadt jó a hangja - kacsint rám, mire mindketten felnevetünk -, úgyhogy ne nézd le magad Tommy, mert fantasztikus zenész vagy. Nagyon kevés olyan emberrel találkoztam, mint te, aki ennyire élt volna a zenében, és akinek a zenéje ennyire magával ragadó lett volna. Még mindig tartom, amit korábban mondtam, de hagyok neked időt, hogy átgondold és dönts, mit akarsz a jövődtől. Akárhogy is döntesz, én nem kényszeríthetlek semmire. - Nem nézek rá, mert nem tudom, hogyan reagálnék, ha még az arcát is meglátnám, de a szavaiba beleremegett a lelkem, a létező legjobb értelemben. Eddie-n kívül soha nem volt senki, aki hitt bennem, erre itt ez az ember, aki nemrég még úgy gondolt rám, mint tolvajra vagy valami fanatikus rajongóra, és most bíztat, a hangjában pedig hazugság szikráját sem érzem. Mi a fene történt ebben a pár napban? Mintha Adam megismerésével a múltam visszaköszönne rám, de most egy örömteli véget ígérve, nem pedig a fájdalmat, amit kaptam két éve.
- Hé várj csak, azt mondtad, lakótárs? Akkor hivatalos, már nem vonhatod vissza - nyújtok rá nyelvet, hogy eltereljem a témát, így elrejthetem a zavaromat és a meghatottságomat, mert kínos lenne, ha most elérzékenyülnék, ez az este nem erről szól. Ahhoz képest, hogy nemrég azt terveztem, amilyen gyorsan csak lehet, elköltözöm innen, valahogy most nem akarok menni, mert jól érzem magam itt. Adam fesztelen viselkedése engem is felszabadít és megnyugtat, és nem is akarok kiszakadni ebből az állapotból, mert az elmúlt két évem nem állt másból, csak félelemből, menekülésből és rémálmokból, de most mintha mindezt elfelejteném, amikor az énekes rám nevet, és nekem is mosolyra húzza az szám.
- Neked amúgy nem kéne korán kelned, intézni a turnét vagy valami? - kérdezem, de amint kicsúszik a számon, meg is bánom, mert látom, ahogy Adam mosolya döbbenetté formálódik egy pillanat alatt.
- Te tudsz a turnéról? - Először azt sem tudom, mit válaszoljak erre, egy pillanatra belém szorul a levegő is, úgy megijedek, hogy most komolyan erről beszélünk. Gratulálok Ratliff, jól elbasztad az egyetlen jó estédet...
- Hát csak... megláttam a neten. Nem kell róla beszélnünk, nem is tudom, miért kérdeztem. Késő van, mindkettőnknek aludni kéne, én... - Nem tudom folytatni az ideges hadoválást, mert ahogy elfordulok tőle, hogy felálljak, Adam megragadja a karom, mire megrezzenek. Érzem, hogy nem erős a szorítás, és ha akarnám, elhúzódhatnék, de inkább engedek neki, mert annyira jó volt ez az este és nem akarom ennél is jobban elrontani.
- Kérlek Tommy, annyira jól szórakoztunk, ne lépjünk vissza megint. Ha nem akarsz beszélni a turnéról, nem kell, de üljünk így össze holnap este is - kérlel Adam, én pedig egy sóhaj után bólintok, mert bármennyire tartok tőle még mindig, én ugyanennyire szeretném újra azt a jókedvet és nyugalmat, amit ma este kaptam.
- Legyen. Úgyis ráérek holnap este - egyezem bele, és csak akkor jövök rá, hogy mosolygok, mikor ő visszamosolyog rám. Mikor elengedi a karomat, még érzem, hogy megsimítja a kézfejemet, amire újfent csak belém szorul a levegő, és inkább felmenekülök, még a kottákat is elfelejtve.

Nem is tudom, mi a fenéért van olyan jó kedvem egész nap, de hiába aludtam csak pár órát, úgy érzem magam, mintha valaki hirtelen elkezdte volna visszapumpálni belém mindazt a jókedvet, amit az elmúlt években nélkülöznöm kellett. Eddie is észreveheti, mert valahogy fura elégedettséggel somolyog az ősz bajsza alatt, amikor én a bolt másik felében rendezgetem a lemezeket, egészen amíg rosszallóan nem nézek rá, hogy ne mosolyogjon már rajtam ennyire, de ő nem veszi magára.
- Játssz valamit, úgyis olyan rég csináltál rögtönzött koncertet a boltban - ajánlja az öreg, látva a jókedvemet. Igaz, az elmúlt időben, még Adam előtt elhanyagoltam a virtuózkodást az üzletben, mert úgy gondoltam, nincs értelme, ha nem akarok többet zenélni, de most szinte a gitárok közé vetem magam, amint Eddie ajánlatát felfogom. Azt a modellt veszem a kezembe, ami csak bemutatódarab, nem eladásra van, mert Eddie is szokott rajta játszani, ha elkapja a hév, és rögtön hangolni kezdek, hogy minél hamarabb elkezdhessem az első számot.

- Szóval jó volt a tegnap este? - kérdi Eddie délután, mielőtt elindulnék összeszedni a cuccomat, hogy hazamenjek. Ma a délelőttös és kora délutános műszak volt az enyém, így lesz időm mosni meg főzni is, mielőtt Adamnek elege lesz a tervezésből és hazamenekül, legalábbis remélem, nem lesz otthon, mert a fenének se kell, hogy rajtam legeltesse a szemét, amíg házitündért játszom.
- Nem volt rossz - rántom meg a vállam, de azért az izgatottság átüt a hangomon, amit az idős zenész rögtön észrevesz. - Na jó, tényleg nem volt rossz! Zenéltünk, megmutattam neki pár dalomat, tetszett neki, semmi extra. Nem akarom kihasználni, hogy híres - rántom meg a vállam, mert ez tényleg igaz. Ha bármire viszem, azt nem azért akarom, mert "Adam Lambert ajánlott" vagy mert "Adam házimacskája" vagyok, hanem mert tényleg megérdemlem, a saját tehetségem és küzdelmem alapján.
- Ne kihasználd, csak engedd, hogy segítsen - szól még utánam, de én már csak intek neki, aztán felkapva a táskámat, kiléptek az üzletből. Zuhog az eső, úgyhogy örülök, hogy nincs sok cuccom, mert rögtön a busz felé kezdek szaladni, a kapucnit a fejemre húzva, de nem ér sokat, mert pillanatokon belül átáztat a tavaszi zápor, és mire felugrom az így is teli buszra, csöpög rólam a víz, ahogy mindenki másról is. Nincs kimondottan hideg, legalább remélhetőleg megfázni nem fogok, csak utálom, mikor még a gatyámból is folyik a víz, mintha épp beleestem volna a medencébe, amit át is élek, hiába rohanok a tüdőmet is kiköpve hazafelé, mert az utca sajnos hosszú, Adam hülye háza meg a legvége felé van, jól eldugva mindentől.

Amikor a kerítés másik oldalán lezuhanva beérek a kertbe, úgy érzem magam, mint akire súlyokat aggattak, és meglepetten veszem észre, hogy Adam kocsija már a ház előtt áll, pedig mikor reggel felkeltem, épp csak láttam, hogy lelép. Más autó nincs az övé mellett, amitől megkönnyebbülök, és az eszembe sem jut, hogy esetleg hazahozhatott valakit, mert az egyetlen gondolat a fejemben most egy kellemesen forró zuhany és egy puha, száraz váltásruha, így gyanútlanul is nyitok be az ajtón. Nem tudom, mikor váltam ilyen óvatlanná és kezdtem bízni Adamben, hogy senkit nem hozna ide úgy, hogy az engem zavarjon, de hiába a Billel történt incidens, valahogy mégis úgy gondolom, nem hozna ide senkit, akitől esetleg kiderülhetne, hogy itt lakom. Végül is, Bill sem tudta meg, az pedig, hogy mit hisz, az ő baja.
- Szia! Már itthon is? Meguntad a pesztrálást? - kiáltok fel, mikor becsukom magam mögött az ajtót, hogy kizárjam az esőt, és Adam hamarosan meg is jelenik, akkora karikákkal a szemei alatt, hogy majdnem megijedek. - Hű, bemosott neked valaki vagy ilyen szarul aludtál? - kérdem meglepetten, de Adam elhessegeti a témát és aggódva lép közelebb hozzám.
- Teljesen eláztál! Ha tudtam volna, mikor végzel, elugrok érted.
- Na álljunk meg, se a pasim nem vagy, se az anyám, akkor ázok el, amikor akarok, és most el akartam. Ha nem akarok, fizettem volna a taxit. - Ez persze nem igaz, túl zsugori vagyok a taxihoz egy kis eső miatt, de ezt neki nem kell tudnia, ahogy ledobom a hátizsákomat az előszobában, majd nagy nehezen bontogatni kezdem a szarrá ázott dzsekim gombjait. Nem foglalkozom vele többet, csak elmegyek zuhanyozni, és be is zárkózom a fürdőbe vagy egy órára, de kivételesen úgy hallom, Adam nem toporog az ajtó előtt a sorára várva, szóval kihasználom az időt. Már meleg, száraz és kényelmes ruhákba bugyolálva lépek ki a fürdőből, a vizes cuccokat egyből bedobom a mosásba, majd végre elkezdem kicsit átdörgölni a fejemen lévő törülközővel a hajamat, hogy hamarabb megszáradjon. Nincs kedvem szárítani, így csak dörzsölgetem a tincseket, aztán így nedvesen hagyva a hajamat, kiterítem a törülközőt és a konyhába csoszogok, Adammel a nyomomban. Tényleg nem néz ki túl jól, gondolom nem aludt sokat a tegnap éjjel után, én viszont nem akarom, hogy zombiként csak csorgassa a nyálát, úgyhogy hozzávágom a nagyobb kötényt, amit találtam, remélve, hogy annyi esze még maradt, hogy elkapja, aztán elkezdem kipakolni a hozzávalókat.
- A főzés nekem mindig segít kiengedni a gőzt, lapíthatsz húst. Ha akarsz, mesélhetsz a napodról is közben, gondolom úgysem tudnálak megállítani - jegyzem meg, és elé rakom a pulton a húst, meg a klopfolót, hogy lásson munkához. Tudom, hogy én vagyok az, aki elvileg főz, de nehogy már lustálkodjon, én meg játsszam a szakácsot. Úgy tűnik, pár pillanatig nem igazán fogja fel, hogy komolyan gondoltam a dolgot, de mivel utána egyáltalán nem nyúlok a húshoz, hanem a zöldséget teszem fel párolni, minden figyelmemet annak szentelve, hamarosan hallom az anyag suhogását, aztán Adam is beáll mellém a pulthoz.

- Hogy kell ezt csinálni? - kérdi elveszetten, mire felnevetek, milyen szerencsétlen, és felveszem a kalapácsot. Rácsapok párszor a húsra, hogy lássa, hogy is működik ez, aztán átadom neki a melót, és visszafordulok a saját dolgomhoz, míg hallgatom, ahogy Adam szerencsétlenkedik a pultnál.
- Gondoltam, csinálok desszertet is. Szereted a gofrit? - kérdezem tőle hátra sem nézve, ahogy kirámolom a tojást és a többi hozzávalót a hűtőből, de így is látom a szemem sarkából az énekes széles vigyorát.
- Imádom! Legutoljára akkor ettem házi készítésű gofrit, mikor hazamentem látogatóba, az már jó rég volt. Hiába lenne rá pénzem könnyen, ha időm viszont nincs - sóhajt fel bánatosan, mire oldalba bököm a fakanállal, amivel a tésztát akarom megkavarni.
- Nekem jó napom volt, szóval ne ragaszd rám a hisztit. Mondd el inkább, mi a fene nyomja a lelked - Megkavarom a masszát a tálban, és olajat veszek elő, hogy bekenjem a gofrisütőt, amíg Adam tovább kínozza a húst, de aztán kis idő múlva megtorpan.
- Sok a munka a turné körül, meg Bill se hagy békén. Nem tudom kiverni a fejemből. Ne haragudj, hogy nem beszéltem neked a turnéról Tommy, kellett volna...
- Neked semmit se kell mondanod nekem, és ez fordítva is igaz. Azt mondasz el, amit akarsz - fojtom belé a szót, mert nem igazán akarok ebbe most belemenni. Eddig jól éreztem magam vele, ha kerültünk a komoly témákat, és azt akarom, hogy ez így is maradjon, szóval belemártom az ujjam a gofrira készített habba, és az orrára kenem. - Nesze, máris vidámabb az ábrázatod. Legalábbis viccesebb.
- Na ezt megkeserülöd! - kiált Adam, és bosszúból rám fúj egy adag porcukrot, amitől tiszta fehér leszek, én pedig visszatámadok még egy adag habbal, ügyelve, hogy azért az éppen sülő gofrira is maradjon. A hab az arcáról a földre csöpög, ahogy ő újabb lövedékért keresgél a pulton, le nem véve rólam a szemét, és már épp arrébb akarnék lépni, hogy megragadjam a mazsolás zacskót, mielőtt megtalálja, de megcsúszom a konyha sima kövére csöpögött habon, és érzem, hogy a talaj kiszalad s lábam alól. Valószínűleg fel is kiálthatok meglepetésemben, de csak azt veszem észre, hogy nem zuhanok tovább, helyette két erős kar fonódik a testem köré, hogy megvédjen a zuhanástól, és mikor óvatosan kinyitom a szemem, Adam szikrázóan kék szemeivel találom szembe magam.
- Öhm... köszi - nyögöm ki nehezen, és nem tudom állni a tekintetét, így oldalra nézek, hogy a szemei helyett inkább a sokkal lelombozóbb padlót bámuljam, tudva, hogy ezt majd nekem kell feltakarítani. - Meg kéne néznem a gofrit. Már elengedhetsz, tényleg - próbálom győzködni, de magam is olyan bizonytalan vagyok, hogy csoda, hogy a hangom nem remeg meg.
- Persze - motyogja ő is igencsak meglepetten, és segít felállni, aztán elenged és távolabb is lép tőlem, de valahogy még mindig túl közel érzem magamhoz, egész végig, amíg megvacsorázunk és egy hatalmas adag gofrival letelepszünk a tévé elé. Olyan fura ez az egész, mert a helyzet idegenül normális, évek óta nem volt lakótársam, most meg itt kajálok Adammel a kanapén, még mindig kicsit koszosan, de valahogy egyikünket sem érdekli. Egyre nagyobbakat pislogok, mert ez a cukorbomba nekem gyilkos volt, és mikor lassan elalszom, érzem, hogy oldalra csúszok valamire, de mikor valami megböki a karom, csak kicsit közelebb fészkelem magam a párnához.
- Etta hagyjál - motyogom a kutyámnak, aztán alszom is tovább.



Épp a turné részletein gondolkodtam el, még mindig Tommy isteni gofrijának utolsó morzsáig majszolgatva, mikor összerezzenek, és a szívem egy hatalmasat dobban. Tommy finoman az oldalamnak dőlt, és most nem tudom, hogy elaludt, vagy csak rosszul van esetleg.
Kétlem, hogy az utóbbi, mert annyira édesen szuszog, hogy beleolvad a lelkem is, de azért a biztonság kedvéért egy kicsit meglökdösöm, hátha mégis valami gáz van.
- Etta hagyjál.
A kezem megdermed a levegőben, mert ezt a nevet még soha nem hallottam tőle. Na jó nem is ismerjük egymást olyan régóta, és nyilván bárki lehet ez az Etta, de valahogy… Nem is tudom. Ez az Etta ezek szerint fel van jogosítva arra, hogy a közelében legyen, mikor alszik. De hát mindig itt alszik, eddig még nem tűnt fel, hogy kimaradt volna éjszakára. Vagy csak kilopózott? Semmi értelme, hisz ő emlékeztet rendszeresen, hogy igazából semmi közünk egymáshoz, és nem is tartozunk elszámolással a másik felé. Valamiért ez az Etta akkor sem hagy nyugodni. A radarjaim többnyire jól szoktak működni, de még nem sikerült rájönnöm, Tommyt melyik nem érdekli. Vagy melyik nem érdekli jobban… nem is tudok róla ilyen téren semmit, pedig ez aztán érdekelne. Ki az istent áltatok, kurvára érdekelne, hogy kik érdeklik, és az is, hogy van-e valakije jelenleg.
Félek megkérdezni ezeket, mert már túl sokszor menekült el tőlem. Nem akarom többé, hogy menekülnie kelljen. Azt akarom, hogy mellettem biztonságban érezze magát, még ha csak barátként is tekintünk egymásra. Olyan gyengének és elveszettnek tűnik.
Ez meg pont az én gyengém. Valahogy mindig ilyen srácok akadnak az utamba, és minden áron magam mellett akarom tudni őket. Vigyázni akarok rájuk. Mindig ez van. És mindig rá is baszok. Hányszor kiderült, hogy azok a kis édes fiúk, valójában mennyire álszentek voltak. Mind, egytől egyig, Billel az élen. Mégis annyira szerettem. Vagy még mindig szeretem, fene se tudja, és belegondolni se akarok ennél jobban.
Tommy egyre szorosabban dörgölőzik az oldalamnak, én meg mozdulni sem merek, mert nem akarom, hogy felébredjen. Biztos elfáradt ma, aztán még főzőcskéztünk is. Óvatosan hátra dőlök, és lejjebb döntöm, hogy a combomon feküdjön. Erősen összeszorítom a szemem, mert ha most felébred, biztos hogy agyonver egy serpenyővel szexuális zaklatásért. Igen, jobb ha még a turné előtt megmutatom majd neki, hogy nem kell ilyentől tartania. Persze, ha nem akarja. Mert ha mégis… ha hagyná magát. Te jó ég, akkor mi lenne? Hát ebbe még bele sem gondoltam igazán. Még nem nagyon gondoltam úgy Tommyra, mint egy srácra, akit ágyba vinnék. Tény, hogy mostanában egyre többször gondolkodom el, és felejtem rajta a szemeimet, de szerintem ebbe még semmi durva nincs. Tommy édes, bármilyen kis kaktusznak is mutatja magát, és felesleges tagadnom, hogy piszkosul az esetem. Ha meleg lenne, és engedné is, tudnék vele mit kezdeni.
Ah cica, a legrosszabbkor sikerült végigsimítanod a combomon. Persze én vagyok a hibás. Nem kéne a nagy valószínűséggel hetero - ha ezt az Ettát vesszük – lakótársamról fantáziálnom.
Ma este azt hiszem túl sok behatás ért. Először a karjaim közt landol, aztán rajtam alszik el, bűnös gondolatokat ébresztve a fejemben, mintha arra önállóan amúgy nem lennék képes. Aztán most ez. Szerintem jobb lesz, ha felviszem a szobájába. Az biztos, hogy muszáj kimásznom alóla, különben talán olyat teszek, amit nem tudok kontrollálni, és talán nem is fog érdekelni, azt viszont nagyon nem akarom. Félek Tommytól. Marha viccesen hangzik, hogy tartok ettől a maximum hatvan kilós sráctól, de akkor sem hiszem, hogy jó ötlet felbőszíteni az alvó oroszlánt. Jobb, amíg ilyen kis doromboló cicuska.
Nagy nehezen sikerült kikászálódnom alóla, amitől viszont egy kis nyafogással és homlokráncolással hozza a tudtomra, mennyire nem támogatja az ötletemet. Már megint édes. Szívesen felkapnám, és a szobájába vinném, de hezitálok kicsit, mert ha felébred, halott vagyok. Még arra is képes lenne, hogy elásson a hátsó kertben, ebben egészen biztos vagyok. Mégis, itt fekszik, és látom mennyire el van anyátlanodva. Semmit nem tudok a családjáról se, vagy a barátairól. Munka után mindig hazajön, nem megy semerre. Biztos nagyon magányos lehet.
Egye fene, vállalom, soha vissza nem térő alkalomnak tűnik ez most. Nagyon óvatosan nyúlok alá, és egyből mozgolódni is kezd, úgyhogy lélegzetvisszafojtva várok, hogy most felébred, vagy csak ébredezik. Végül ezt a kört megúszom, és szerencsére marha könnyű, ezért ahogy felkapom a szobájába sietek vele, de feleslegesen, mert a kis tigris tovább szunyókál édesdeden a karjaimban.
Ahogy az ágya elé érek, valahogy nem akaródzik megválnom tőle. Nem értem magamat sem, de olyan jó érzés valaki olyat tartani magamhoz közel, akiről már az első pillanat óta tudom, hogy egyenes velem. Nem játssza meg magát nekem, csak hogy szándékosan közel férkőzzön vagy egyszerűen, hogy pórázon tudjon vezetni.
- Jaj Tommy, miért teszed ezt velem? – sóhajtok fel, és nagyon óvatosan próbálom az ágyra fektetni, mert viccet félretéve tényleg nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát, ha hirtelen felébred. Meg én se, hogy mégis mit mondjak, miért van a kezemben.
Zavartalanul szunyókál tovább, én meg akaratlanul is elvigyorodom, ahogy egyből magzatpózba vágja magát, és nyugtalanul szuszog. Betakargatom, hogy ne fázzon meg. Na jó ez csak egy hülye indok, még magam előtt is, hisz LA-ben vagyunk. A napfény városában, de legalább ennyivel is tovább a közelében lehetek. Márpedig olyan nagyon úgy érzem, hogy közel akarok lenni hozzá. Már napok óta érzem, hogy ezt a turnét most nem várom annyira, mint az eddigieket, de minden Tommyval töltött pillanattal csak egyre kevésbé akarom itt hagyni egyedül. Mi a fene? Az egész világom annyira a feje tetejére állt az utóbbi időben. Semmit sem értek, csak azt tudom, jelenleg ez a szőke apróság az egyetlen ember, akinek a közelében gond nélkül meg tudok maradni. Mi több, vágyom a közelségére. Nem értem az egészet, mert közben pedig alig engedi, hogy megismerjem. Megint teljesen elrévedtem, és közben csak őt bámulom. Nem lesz ez így jó. Ha Ettából indulunk ki, akkor hetero, én pedig kurvára nem akarok belezúgni egy hetero pasiba. Volt már rá példa és eléggé felőrlő tud lenni, biztos belepusztulnék, ha még együtt is laknánk. Na jó, kezdek teljesen elkalandozni, jobb ha én is lefekszem inkább. A mai zenélésből nem nagyon hiszem, hogy lesz bármi is, mert egyáltalán nincs szívem felkelteni őt. Inkább csak had aludjon. Biztosan ráfér, ha ilyen hamar el tudott ájulni.

Másnap sokkal később kelek fel, mint azt szabadott volna, és olyan rohanást rendezek a stúdióig, amilyet szerintem még nem látott a világ. Egész biztos, hogy rekordot döntöttem. Persze így is elkéstem, de az mindegy. Az csak hozzám tartozik. Melléklet.
Berontok az épületbe, és a portás fiú még fel is pattan egy hatalmas vigyorral, úgy üdvözöl. Tuti arra vár, mikor dugom meg, de… várjunk. Ez egy tökéletes lehetőség. Annyira nem rossz a fiúka, és nekem most nagyon kéne valaki, akivel biztosítom a barát pozícióm Tommynál.
Mint valami idióta, ügetek hátrafelé, hogy megint beleshessek a kis üvegkalitkájába, ő pedig még el is pirul, pedig egy szót sem szóltam hozzá. Hát, nem lesz nagy szám hazacsábítani.
- Szia…öm, hogy vagy? – érdeklődik, én meg legszívesebben főbe lőném magam, meg őt is amiért ilyen szerencsétlen. Istenem szivi, ha azt akarod, hogy valaki hazavigyen, sokkal rámenősebbnek kell lenned. Bár, van akinél az ártatlanság a nyerő. Én vagyok az erre a hatalmas nagy példa. Na én viszont nem fogok kertelni, mert ha még egy kicsit kések, Alex a fejemet veszi.
- Ráérsz este? – kérdem szikrázó mosollyal, kiszemeltem álla pedig valahol a csillogó márvány padlón landol. – Most sietnem kell, mert egy kicsit elkéstem, de ha és amennyiben, akkor a műszakod után várj meg a kocsimnál.
Rákacsintok, amitől még vörösebb lesz és magára hagyom a frissen szerzett élményével. Elég kis aranyos. Én meg egy rohadék vagyok, de most eszközként fogom használni. Azért remélem így is jó élményt szerezhetek neki. Végül is a kezét nem kértem meg, és holtig tartó szerelmet sem ígértem. Ez csak felhívás volt egy ártatlan - vagy épp kevésbé ártatlan, ez a fiúkán múlik – numerára.

Alex megint vagy százszor az agyamra ment, és újabb kétszáz huszonkétszer átbeszéltük, pontosan hogy is lesz a turné. Ha tovább kell köztük maradnom, még az is lehet, hogy végül lefújom az egészet. Szinte fújtatva tartok a kocsim felé, hogy dúlva fúlva haza masírozzak, mikor meglátom a motorháztetőnek dőlő srácot, aki épp a telefonját bújja.
- Halihó – köszönök rá, ő pedig összerezzen, és egyből távolabb lép az autótól. Ez aranyos volt, egyből alám rendelte magát, ahogy meglátott. Ez jól kezdődik. Egészen kedvet kaptam hozzá.
- Szia! Ne haragudj, én…
- Ne! – intem le egyszerűen, és kinyitom neki az ajtót. -  Tetszik, hogy ilyen vagy. Remélem sikerrel ki tudom hozni belőled a rosszabbik énedet is.
Erre nem felel semmit, szerintem teljesen elállt a szava, de reakcióként mégiscsak fülig pirult.
- Csüccs be – intek, ő pedig kérdés nélkül szót fogat. Jó fiú. Most már tényleg nagyon gonosznak érzem magam, de ez van. Szükséges áldozat valaki más bizalmáért, és az istenit, élvezni fogja ez a kis kölyök, azt garantálom neki.
Én is beülök a kocsiba, és egyenesen hazaviszem. Normális esetben persze ez eszembe sem jutott volna, de most épp ez a cél. Fogalmam sincs, hogy Tommy itthon van-e már, vagy marasztalnom kell kis vendégemet, míg haza nem ér. Jobb lenne az előbbi, mert nem nagyon szeretem sokáig magam mellett tartani a kalandjaim. Akkor mindig bizakodni kezdenek. Jobb az ilyeneket rövidre zárni, úgy csak a szép emlékek maradnak, és senkinek se fáj.

Direkt egy kicsit hangosabban zörgök a kulccsal, és ahogy belépek a házba elkiáltom magam, hogy megjöttem, vendégem, akinek még csak a nevét sem tudom, pedig értetlenül néz rám.
- Nem egyedül laksz?
- Nem, van egy lakótársam, de szerintem még nincs itthon. Csak kettőnkké az egész ház – súgom a mondat végét, és egyre közelebb lépdelek felé. Nagy lendülettel bevágom mögötte az ajtót, őt pedig neki lököm. Nem akarom sokáig húzni az időt, utána dőlök, és vadul megcsókolom, kezeimet pedig egyből pólója alá simítom, amibe kórusban nyögünk bele. Ő minden bizonnyal az érintésemtől és a csípőmet bökdöső vágytól, én pedig mert megéreztem azt a kósza köldökpiercinget. Szóval egy kis ribanc. Nem is olyan ártatlan, mint aminek mutatja magát. Ez jellemző rám, de most pont nem érdekel. Élvezem.
Ő is munkába lendül, és a kezei már az övemnél matatnak, és bár érzem, hogy remeg egy kicsit az idegességtől, azért ezt a kezdeményezést értékelem. Elszakadok az odaadó szájától, hamarosan úgyis másra fogja használni, és a nyakába fúrom a fejem.
- Hol akarod? Itt helyben, vagy vigyelek a szobámba? – kérdem tőle, de a válasz nem érkezik. Helyette érzem, hogy megdermed a kezeim között. Csak nem ráijesztettem? Nem hinném, hogy ilyen ijedős lenne. Eddig legalábbis az ellenállás jeleit nem nagyon mutogatta.
- Ha lehet, kurvára vidd fel inkább – hallom meg a választ, csak épp az nem az én kis esti játékszeremtől származott. Egy szempillantás alatt pördülök meg, és Tommyt pillantom mag a lépcső aljában, a gitárja nyakát szorongatva. Bár épp ez a pillanat volt a cél, mégis a bűntudat legszínesebb hullámai csapnak végig rajtam, ahogy villámokat szóró tekintettel, mégis aranyosan a gitárt szorongatva bámul rám, aztán egyszer csak megfordul és öles léptekkel a visszaindul a lépcsőn. Nem tudom mit kéne tennem. Furcsa volt a tekintete. Nem tudom mit láttam benne, de nem épp erre a pillantásra számítottam. Menjek utána vagy sem?



11 megjegyzés:

  1. Végre itt vagyok.. beletelt kis időbe, bocsi :P Pedig mindig úgy várom! Szeretemmm <3
    "Ha lehet, kurvára vidd fel inkább" sírok... XDDD Ciccmicc féltékeny, há' megeszemm :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww olyan jó, hogy így szereted, mert mi is imádjuk. És ha megtudod majd mire készülünk a háttérben. Juhuujjj :P

      Törlés
    2. Ahh, ne kínozz! Vagy küldd el nekem azonnal, ami eddig kész van!!!! :P

      Törlés
    3. Ahh, ne kínozz! Vagy küldd el nekem azonnal, ami eddig kész van!!!! :P

      Törlés
    4. Naa csak egy kis kínzás. :P Saaanjnos nem küldhetem el, ez ahhoz túl nagy meglepi. ^^ Na meg még kész sincs, épp hogy elkezdtem. :)) De az ötletekett Tatsuval már forraljuk. :D

      Törlés
  2. Csak vicceltem :D Még ha ilyen erőszakosnak is tűnök, hogy kétszer ment el.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak még kellemes meglepetések a zsebünkben a jövőre nézve ;)

      Törlés
  3. Elképesztő ez a történet, gratu mindkettőtöknek. Pedig én személy szerint nem nagyon szeretem az Adam/Tommy páros, de ez még engem is magával ragadott. Lenne egy kérdésem. Tudom hogy sok a meló ezzel a bloggal, de még a másikon azt mondtad hogy amikor befejezed a Bad Romance fordítását a Don't Tell Mom!-al fogod folytatni. Az mikorra várható? Ne vedd sürgetésnek mert elképzelni sem tudom hogy menni munka lehet ennyi sztorit egyszerre írni pedig én is több történetet írok párhuzamban de te még rajtam is túl teszel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! :))
      Sürgess csak egész nyugodtan, akkor legalább begyorsítok. :D Már elkezdtem fordítani, reményeim szerint hamarosan ki tudom tenni. :) Valószínűleg előbb egy Mirror jön ide, aztán az. :))

      Törlés
  4. Öhm.. reklamálhatok a heti adagért? Meg a múlthetiért... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hupsz. :D Ó basszus, még ma kiteszem. :D

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.