Ne nézz vissza - 11.

Sziasztok!
No egy kis friss ebből is mert most láttam, hogy mikor tettem ki az utolsót. Könyörgöm nektek, hogy zaklassatok ezekért a frissekért, mert nekem összefolynak a napok, és észre sem veszem mikor nyitottam ki a laptopom utoljára. :D Komolyan, nekem nem árt a zaklatás, néha külön igénylem. :D 
Még ma igyekszem jelentkezni egy másik régi történet frissével is. ;) (nem ígéret, igyekezet)
Ebben a részben szerepel egy dalszöveg, az is saját szerzemény, és drága gyerekkori barátnőm segédkezett a megírásában. Remélem nektek is tetszeni fog.
Puszi&Pacsi




Nem egészen tudom, hogy mit érzek, mert amikor meghallottam a hangját, mintha ezernyi dolog robogott volna át rajtam egyszerre. Rettegek, nem akarom, hogy véget érjen a szám, mert tudom, hogy miért jött, de én nem tudok vele beszélni, akármennyire is akarja, mégis, a hangja az egyetlen, ami jelenleg összetart és arra késztet, hogy folytassam a játékot. Elbaszott vagyok, mi? Azt hiszem, ez a legjobb jelző arra, hogy a kezem egyszerre reszket a boldogságtól és a félelemtől, hogy újra látom őt, hogy elszorul a torkom és a félelem a szememben lassan hálává szelídül, mert el sem hiszem, hogy közönség előtt csak így hajlandó volt velem énekelni. Rengetegszer álmodtam róla, hogy kísérek majd híres embereket, és bár most nem voltunk színpadon, ez nekem mégis egy valóra vált álom, hiszen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy Adam Lambert kísérete és lakótársa... volt. Fogalmam sincs, miért jött, de kétlem, hogy engem visszakönyörögni, hiszen miért tenné? Ingyenélő voltam a nyakán, aki még nem is három csillagos séf vagy valami, hogy fizesse a kajával a lakhatást. Na meg amúgy is, amiért eljöttem... nekem nincs szükségem rá, hogy Bill minden pillanatban egy rossz rémálomként lihegjen a nyakamban, csak mert elvettem tőle az expasiját, miközben nem is akarok semmit Adamtől.

- Mit akarsz? - Tudom, hogy ha nem ellenségesen kezdek neki, akkor sokkal nehezebb lesz ellenkeznem később, és úgy látom, ez be is válik, mert Adam pár pillanatig csak zavarodottan pislog rám.
- Tommy, én... - kezdi el a mondandóját, de aztán megakad, mire kérdőn felvonom a szemöldököm.
- Kiböknéd? Nem érek rá egész nap, nem herdálhatom az időm, mint a sztárok. - Fáj minden egyes szó, amit hozzávágok, és Eddie feddése rémlik fel előttem, hogy ne keverjem össze őt Patrickkel, de Bill fenyegetése erősebb. Nem hagyhatom, hogy magával rántson és tönkretegyen.
- Miért a faszért vagy ilyen? - fakad ki végül, de ekkor én lepődök meg. Megrémít a dühös dörrenés, annyira, hogy hátrálok is egy lépést, de az énekes arckifejezése hamar elkeseredetté válik, ami már inkább szánni való, mint félelmetes.
- Mivel üldöztelek el? Vagy neked az egész nem számított semmit az elejétől? Ha azt mondod, csak átvertél, amíg nem találsz jobb lakhatást, én nem tudom, mit csinálok. - Az arcát a tenyerébe temeti, én meg csak bámulok rá, mint valami szellemre. Érzem, hogy nem véletlenül most keresett meg, de nem tudom, mi vette rá, és ez idegesít, mert így a szándékait sem ismerem.
- Mi? - nyögöm ki végül, mert nem értem, hogy miért ilyen. Magyarázatot akarok, hiszen én nem lehetek neki fontos, hogy utánam szaladgáljon, ezt elég nyilvánvalóvá tette, mikor felhozta azt a srácot. Akkor meg mi a francért ilyen összetört?
- Otthagytam Billt. Elmondta, hogy találkoztatok, és ha ő volt, aki elüldözött, nem kell félned tőle, megvédelek! Amikor kiderült, én csak... én rájöttem, hogy már nem szeretem, mert nincs miért. Kérlek Tommy, adj nekem válaszokat. - Ezzel nem jutottam előrébb. Remek, beszélt Billel, szóval tudja, hogy megrémültem és egy gyáva senki vagyok, aki még függő is, mit akarhat még tőlem?
- Nem tudom, mire vársz tőlem válaszokat. Bill csak rávilágított, hogy nem tartozom a világotokhoz, mert egy senki vagyok, ahogy te is elég egyértelművé tetted az estén, mielőtt elmentél a turnéra - vágom hozzá, de mikor ez kicsúszik a számon, megrémülök. Nem akartam, hogy tudja, mennyire megbántott vele, hiszen az azt jelenti, hogy sokat számítottak nekem azok a zenélős esték és ez igaz volt, ha tehettem volna, megállítom az időt, hogy örökké éjszaka legyen és ő mindig énekeljen nekem. Érzem, hogy a páncélom repedezni kezd az emlékek hatására, hiába tartottam fent eddig egész jól, a találkozás jobban megremegtette az elhatározásomat, mint gondoltam volna.

- Istenem Tommy, annyira sajnálom! Csak meg akartam mutatni, hogy nem akarok rád hajtani, hiszen neked ott van Etta és féltem, hogy ezért vagy ilyen távolságtartó és...
- Honnan a faszból tudsz róla? - szakítom félbe. Utánam nyomozott vagy mi a fasz?! Várjunk, azt mondta, ott van nekem Etta, azt hiszi, hogy van barátnőm? Erre a gondolatra kirobban belőlem a váratlan röhögés, ő meg úgy néz rám, mint valami elmeháborodottra, ami miatt nem is hibáztatom. - Várj, te azt hiszed, Etta a csajom?
- Hát... nem? - pislog rám még értetlenebbül, mintha még az eddigieknél is őrültebb lenne a helyzet.
- Ő a kutyám, te idióta - nevetek fel a döbbent képén. Nem tudom, miért, de képtelen vagyok haragudni rá, bár az még mindig fenntartja a paranoiámat, hogy honnan hallott róla. Adam meg se tud szólalni, csak bámul rám tátott szájjal, elfelejtve, mit akart mondani, aztán homlokon csapja magát a tenyerével.
- Ez nem lehet igaz - nyög fel. - Amikor elaludtál a kanapén és róla beszéltél, biztosra vettem, hogy hetero vagy, és ezért vittem fel azt a srácot másnap. Nem értettem, miért lettél dühös.
Felsóhajtok és a hajamba túrok fáradtan, mert érzem, hogy a valódi része, amikor nem csak ordítunk egymással, hanem viszonylag hideg fejjel megbeszélünk mindent, elérkezett. Reméltem, hogy sikerül úgy megsértenem vagy elijesztenem, hogy nem érünk el idáig, azonban a szerencsétlen félreértés egyértelműsége enyhít a haragomon, bárhogy próbálom meg újraszítani sértettséggel.
- Nem azért lettem dühös, mert féltékeny voltam, nem vagyok meleg. Megrémültem, mert úgy éreztem, túlságosan megsértett, hogy elfelejtetted az esti programot, hiába beszéltük meg előre. Azt hittem, senkinek nem árulnád el, hogy veled lakom, de mikor felhoztad azt a srácot, rájöttem, hogy ez neked nem számít olyan sokat, mint nekem. Igazából, ennek örülnöm kéne, mert nem akartam fontos lenni neked, de... - elharapom a mondatot, mert ha ezt kimondom, azzal csak közelebb engedem magamhoz, és már így is túl sokat tud rólam, amit nem kéne. Elfordítom tőle a fejem, lesütöm a szemeim és zavartan harapdálom az alsó ajkam, mert nem tudok ránézni, félek, mit találnék a szemeiben.
- Tommy, én nem ezt akartam elérni, sajnálom! Meg akartalak nyugtatni, hogy nincs mitől félned és nyugodtan a barátom lehetsz. Én... én szeretném, ha a barátom lennél. Költözz vissza, kérlek. - Soha nem hittem, hogy egy olyan híres ember, mint Adam Lambert könyörögni fog nekem bármiért is, de elkövettem azt a hibát, hogy ránézek, mert ezzel meglepett. Amit viszontlátok, attól kiszárad a torkom és reszketni kezd a kezem, mert a pillantása tele van magánnyal és vággyal, hogy ne legyen egyedül, és ahogy először valóban végignézek rajta, látom csak meg, hogy mennyire rosszul néz ki. Rajongóknak vagy olyanoknak, akik nem látják minden nap, valószínűleg nem tűnne fel, de én észreveszem, hogy lefogyott, a karikák a smink alatt mélyebbek, mint voltak, és az arca nyúzottabb, mint mielőtt elment. Tudom, hogy valakinek, aki visszatér egy jó turnéról, nem így kéne kinéznie, és elgondolkodom, mi történhetett, de valójában tudom a választ, nem volt vele senki, aki visszatartsa az ivástól. Akarok én egy barátságot csak azért, mert sajnálok valakit? Nem... Adammel soha nem erről szólt semmi, bármi is volt köztünk.

- Nem - válaszolom végül, megingatva a fejem. - Adam, én nem fogok életem végéig Bill egója elől menekülni mögéd, és te ezt kéred tőlem. Nézd, én... - most vagy soha - élveztem, mikor együtt laktunk, de Bill tényleg felnyitotta a szemem arra, hogy nem vagyok elég erős ehhez a világhoz. Ha túl közel vagyok hozzád, túl sok mindent veszek a vállamra, amit nem bírok el. Szerinted tartani fogja a száját, ha visszaköltözöm? Nekem nem kellenek az életembe a paparazzik, meg a rajongóid találgatásai. Szeretnék egy zenekart, amiben ellehetek, de nem kell a hírneved - vallom be. Rettegek, hogy mit fog ehhez szólni, mert ilyen őszintén és komolyan talán sosem beszéltünk egymással, de úgy érzem, ha nem tudja az igazat, akkor sosem hagy majd békén.
- De... mi lesz akkor? - motyogja pár pillanat gondolkodás után. Látom rajta, hogy megkönnyebbült, amiért nem üldöztem el, mégis el van veszve, mert fél, hogy mi lesz, ha kilép innen és meggondolom magam.
- Eddie szerint jót tenne nekem egy barát, és szerintem neked sem ártana egy, mert borzalmasan nézel ki, látni sem akarlak smink nélkül - ingatom meg a fejem feddőn, majd előveszem a farzsebemből a telefonom és felé nyújtom. - Írd be a számod, én is megadom az enyémet. Nem leszek a pincsikutyád, sem a búfelejtőd, de ha gáz van, vagy szeretnél jammelni egyet, akkor csak írj vagy hívj fel. - Úgy bámul a telefonomra, mintha nem látott volna ilyet életében, aztán felpislog rám, majd újra le a készülékre.
- Mi van? - kérdem türelmetlenül, amivel szerencsére kibillentem ebből a transzból.
- Hogyan írjam be magam? - Olyan idegesnek és tanácstalannak hangzik ez az apró kérdés, hogy Billt sejtem mögötte, de úgy döntök, drámáztunk ma már eleget, így nem kérdezek rá.
- Adam jó lesz, úgyis kevés szám van a névjegyzékben. Én meg írok Tommy Joe-t, ha az oké. - Nem tartok tőle, hogy Adam telefonjának tartalma bárhogy Patrick kezébe kerülhetne, így mikor végre a kezembe nyomja a saját ultradrága készülékét, egészen könnyű szívvel írom be a számom, holott az elmúlt két évben talán ha két-három embernek adtam meg összesen. - Ha részeg vagy és fel akarod hívni Billt egy dugásra, előbb csörgess meg engem, hogy a fejeden törjem szét az üveget, amiből iszol, amiért ez eszedbe jutott - közlöm még, mikor visszacseréljük a telefonunkat, de mielőtt felocsúdhatnék, magához ránt és megölel. Először megrémülök, azonban a keze nem kalandozik másfelé és nem is tesz semmit, csak szorosan tart, ügyelve rá, úgyhogy megpróbálok ellazulni, és a meglepetéstől megmerevedett tagjaim érzem, hogy lassan felengednek és a széles mellkasára hajtom a homlokom. Most zuhan csak rám, mennyire fáradt vagyok, és nem azért, mert mostanában nem aludtam, hanem mert rettenetesen hiányzott a megnyugvás, amit Adam közelsége nyújtott. Bár nem értünk egymáshoz gyakran, pláne nem ilyen direkt, mert utálom, ha engedély nélkül hozzám érnek, a közelsége most mégis balzsam a megkínzott lelkemre.
- Most már elengedhetsz - motyogom, amikor a helyzet kezd furán túl hosszúra nyúlni, mire Adam szabadkozva elhúzódik tőlem, és hátrál is pár lépést.
- Szóval... - zavartan megakad, én pedig szintén nem tudom, mit mondjak, így csak megköszörülöm a torkom. - Mikor végzel? Összeülhetnénk zenélni este, ha gondolod. - Még mindig alig tudom elhinni, hogy A Nagy Sztár itt makog nekem, mintha ő lenne a rajongó, és el is gondolkozom egy pillanatra, jó ötlet-e, hogy ilyen hamar belemegyek, de mit árthat?
- Legyen - bólintok rá, miközben átgondolom a napot. - Ma zárásig maradok, de ha akarsz, gyere vissza és itt is lehetünk, minden van, ami kell - ajánlom fel, Adam pedig bólint, amire megkönnyebbülök. Nem akarom, hogy ő alkohol közelében legyen, én meg abban a házban, mert úgy érzem, még egy kicsit túl korai visszamennem oda, még ha csak vendégként is.
- Akkor este jövök - köszön el, majd egy halvány mosoly után, amibe idegesítően izgatottan remeg bele a gyomrom, elhagyja a raktárt. Én, mikor pár pillanattal később kiléptek a kis helyiségből, olyan izgatottan sietek a pult mögött sürgölődő Eddie-hez, hogy az öreg egészen meglepődik, bár láttam, hogy végigkövette a tekintetével Adamet kifelé.
- Na, mi lett a fiúval? Egész boldognak tűnt - pillant rám, és a bujkáló mosolya kiszélesedik az arcomat látva.
- Kéne a bolt estére, átjön zenélni - felelem, alig bírva tartani magam, mire az öreg nevetve paskolja meg a vállam.
- Büszke vagyok rád.




Azt sem tudom pontosan, hogyan vezettem haza. Gyorsan hajtottam az biztos, de a gondolataim sokkal sebesebben száguldoztak a fejemben. Valahogy most mégis a kanapémon fekszem, és a plafonra festett nonfiguratív mintákat bámulom.
Amit mondott… Neki biztos nem jelentett annyit, de nekem az egész világot. Ezért is jött a hirtelen ötletem, hogy megölelem, de talán hiba volt. Az egész pillanatot a hálám és a ragaszkodásom irányította. Meg akar menteni Billtől. Mi több, meg akar menteni saját magamtól. Ez az ékes bizonyítéka annak, hogy valamennyire azért mégiscsak érdeklem. Legalábbis mint barátot. Barát… Szeretnék a barátja lenni, de közben pedig mégis itt van bennem ez az érzés. Mondjuk ki, vonzódom hozzá. Bár egyértelműen kijelentette, hogy nem meleg, és ezt maximálisan el is fogadtam, azt egyetlen kósza szóval sem mondta, hogy hetero lenne. A vérem furcsán forrni kezdett, mikor kiderült, hogy Etta nem a barátnője. Nem tudom, mit tud csinálni az ember vére, a forrás után, de biztos, hogy ezt a kérdéses állapotot értem el, mikor megöleltem. Nem akartam, csak megtörtént. Mikor éreztem, hogy a mellkasomba bújik és hozzám simul, azt hittem nem fogom tudni türtőztetni magam. Hozzá akartam érni. A hajába túrni. A nyakába fúrni az arcom, és mélyen beszívni az illatát. Az inge alá csúsztatni a kezem…
Oké, azt hiszem ezt abba kéne hagynom, mert már megint olyan hatással van rám. Itt sincs, és mégis. Még távolról is képes beindítani. Ha tudna, hogy mit akartam akkor vele tenni. Ha tudná, hogy milyen helyzetekben gondolok rá. Hogy miken gondolkodom most is… Biztosan kinyírna. Nem. Először leüvöltené a fejem, aztán nekem esne, kitépné a beleim, hogy aztán azzal fojtson meg. Vagy még valami ennél is kreatívabb. Abszolúte bármit el tudok róla képzelni. Ennek ellenére, szívesem tartanám a karjaimban, és simogatnám, mint az én egyetlen kiscicám, hogy csak nekem doromboljon. Hm. Lehet hogy már megint messzire mentem. Nem tudom, miért van rám ilyen hatással. Úgy vonz akár egy mágnes, de ezt nem szabadna. Nem szabadna engednem, hogy bármi komolyabb is kialakuljon az én szerencsétlen szívemben iránta. A szerelmi életem köztudottan, és mindenhogyan is egy katasztrófa. Egy jó nagy kupac, füstölgő katasztrófa. Nem hagyhatom, nem akarom hagyni, hogy a hülye szívem a barátságunk útjába álljon. Valahogy vissza kell majd fognom magam. Talán tényleg fel kéne szednem valakit.
Ó istenem! A kezeimbe temetem az arcom, és csak vergődök a kanapén, megint saját magamat sajnálva. Olyan jellemző már ez rám. Oldalra pillantok, és összehúzott szemekkel sandítok a bárszekrény felé. De felugrok, és a szobám felé veszem az irányt. Nem részegedhetek le. Nem most, mikor minden esélyem megvan, hogy Tommy közelebb engedjen. Inkább egy kicsit rendbe teszem magam estére, és felveszek valami király cuccot. Nem azért, hogy megakadjon rajtam a szeme, semmi ilyesmi nem jutott az eszembe.
Akkora balfék vagyok. Tudom, hogy nem érdeklem, nem tudom, mi a faszban reménykedem. Ha egy icipicit is érdekelném mint férfi, akkor nem ellenkezne ennyire, hogy visszaköltözzön. Nagyon akarom, hogy újra velem éljen. Kategorikusan kijelentette, hogy ez nem fog megtörténni, én mégis nagyon szeretném. Valahogy el kéne érjem, de még tippem sincs, hogy hogyan. Tommy nehéz eset. Na de pont ez a legszebb benne.

Pár órával – igen, így van, pár órával később, készen állok, hogy elinduljak a boltba. Még a lakásomban vagyok, de a szívem máris a torkomban dobog. Mintha egy randira mennék. Pont úgy érzem magam. Vagy oda is megyek? Felfoghatjuk ezt egy randinak? Kínomban hangosan felnevetek. Ha ezt Tommy hallotta volna, már biztosan kettéfejelt volna.
Bepattanok a kocsiba, és amilyen gyorsan csak tudok az üzlethez hajtok. Látni akarom. Két dolgot akarok most nagyon. Inni és Tommyval lenni. A turné alatt annyit ittam, amennyit szerintem egész életemben talán. Biztosan látta rajtam, szóval nem is volt értelme tagadni. Félek. Azt hiszem eljutottunk arra a pontra, hogy már félek az emberektől. Nem vagyok képes egészen megbízni bennük, és ezért félek, hogy milyen módon fognak csalódást okozni. Nem akarok csalódni Tommyban. A legjobb mód arra, hogy elkerüljem a csalódást, ha bezárkózom. Ez volt a tervem Bill kegyetlensége után. és egy ideig működött is. Aztán megérkezett az életembe Tommy, és mintha az egész ötlet elszállt volna. Mit tesz velem ez a srác? Honnan csöppent az életembe, és ki küldte?

Az üzlet ajtaja előtt állok, és nagyokat sóhajtok. Már kint van a zárva tábla, szóval kopognom kell. Még nem sikerült elég erőt gyűjtenem azt hiszem. Veszek még néhány nagyobb levegőt, és bekopogok.
Percekig várok - legalábbis én így érzékelem - az ajtó valahogy mégsem nyílik. Az utóbbi időben olyan paranoiás lettem, hogy már minden létező alternatíva megfordult a fejemben, kezdve attól, hogy leütötték, kirabolták, elhurcolták, egészen addig, hogy átvert és most valamelyik sarkon röhögnek a barátaival egy telefonnal a kezükben, amivel rögzítik, hogy mekkora hülyét csináltak a nagy Lambertből. Aztán hirtelen beugrik, hogy megadta a számát. Előrántom a mobilom, a legjobb az lesz, ha felhívom, azt hiszem.
Tárcsázom, és három búgás után már úgy érzem tényleg vége a világnak, ha ez a kis szőke hülyét csinált belőlem. Félek tőle, de valami égi szerencse, hogy végül felveszi és idegesen beleszól.
- Valami baj van? – kérdi, nem kevés frusztráltsággal a hangjában, amit nem igen tudok hová tenni.
- Igen – felelem, mert azt próbálom kihozni belőle, hogy elég nagy problémának látom a bejutási nehézségeimet.
- Sejtettem… - horkan fel, aztán vesz egy nagy levegőt, nyilván mondani akart még valamit, de én véletlenül beleszólok.
- Nem tudok bemenni. Beengedsz?
- Ó, ömm – hümmög a telefonba meglepetten. Hát fogalmam sincs, hogy mit szeretett volna mondani, de szerintem ő is elfelejtette. – Persze, máris megyek.
A hívást egyből meg is szakította, és pár pillanat múlva meglátom felbukkanni az üvegajtó mögött.
Nem tudom, hogy csak képzelődtem-e, de mintha egy nagyon enyhe pír lett volna az arcán. Ezt a látomást viszont gyorsan el is hessegetem, biztosan csak képzelődök. Csak szeretném azt, hogy Tommy zavarba jöjjön tőlem. Nem is tudom, hogy lehetséges egyáltalán zavarba hozni őt.

Nyílik az ajtó, és egy hatalmas mosoly terül szét az arcomon. Egyáltalán nem is szándékozom titkolni, mennyire örülök a közös esténktől, amit még csak nem is tölthetnénk el szebben, mint egy kis közös zenéléssel. Na jó, lennének még ennél sokkal jobb ötleteim is, hogyan lehet igazán feldobni egy estét, főleg egy ilyen gyönyörű szőke társaságában, de itt még nem tartunk. Bár személy szerint azt gondolom, hogy soha nem is fogunk, de attól még nagyon jól érzem magam vele.
- Szia – köszön, és odább áll, hogy bemehessek.
- Azt hittem már be sem engedsz – kacsintok rá, és elsétálok mellette. Másik ruha van rajta. Ezek szerint ő sem itt volt végig, és kellemes tusfürdő és parfüm illat árad felőle. Biztos haza ment előbb. Haza… Ettől egyből egy kicsit ideges leszek, mert féltem őt. Nem tudom most épp hol is van az a haza, és nem akarom, hogy bármi baja essen. Hogy valaki rátaláljon és bántsa, vagy esetleg feljelentse. Bár tudnék rá hatni valahogy, hogy költözzön vissza hozzám. Fogalmam sincs, mit tehetnék ezért.
- Gyere hátra – mutat az üzlet hátsó része felé, ahol már ki van téve két szék. Ez csak két kibaszott bútordarab, mégis megdobogtatja a szívem. Ékes jele annak, hogy készült, várt, és igenis számított rám. Legszívesebben megint megölelném, de nem akarok nagyon az agyára menni ezzel.

Miután leültünk, elkezdi hangolgatni a gitárját, és most aztán nem képzelődök. Tényleg zavartnak tűnik egy kicsit.
- Tommy – szólítom meg, mert nagyon szeretném megnyugtatni. – Mielőtt elkezdjük, kérhetek valamit?
- Igen? – kérdez vissza egy kis gyanakvással a hangjában. Hát nem csak én vagyok paranoiás, hiába…
- Múltkor eljátszottál nekem egy saját számot, és mikor beleimpróztam, akkor valamiért felugrottál, és otthagytál. Szeretném újra hallani azt a dalt.
A reakció nem marad el. Először egy kicsit leesik az álla, aztán egy nagyon apró, szinte alig észrevehető mosoly fut át az ajkain, de olyan gyorsan, hogy ha nem figyelném olyan megszállottan az arcát, biztos nem is látom meg. Fogalmam sincs, hogy fog reagálni, ha meghallja a szöveget, amit írtam rá.
- Rendben – válaszol, és már pengetni is kezdi. Semmi szünet, vagy gondolkodás. Idő, hogy felkészüljön. Azonnal tudja a dolgát. Elképesztő zenésznek tartom, és annyira jó lenne, ha ő is elhinné már végre ezt magáról.
Ez alkalommal sem tudnám visszafogni magam, még akkor sem h akarnám, és beleénekelek a szólóba. Felkapja a fejét, de most nem hagyja abba a játékot. Nem nézek rá, de látom, hogy végig engem néz közben. Bárcsak tudnék gondolatot olvasni. Annyira kíváncsi lennék, hogy mikre gondol miközben játszik. Vagy csak úgy általánosságban.

Hangtalan zajban ülök egyedül
Csak egy kis remény szuszog legbelül
Nem tudom megmondani hol vagyok pontosan
Egy gyermek zokog a múltamban hangosan

Küzdeni egy álomért, mely rég elveszett
Nem látom a jövőmet, félek hogy megrekedt
Ha nem álmodhatok ébren nem boldog a lelkem
Kérlek, hagyd hogy bizonyítsam mi is van bennem

Szeretném megmutatni, tudni akarom
Hogy nem csak gyermekded álom
Engedj az utamon

Engedd hadd legyek orvos vagy pilóta
Hadd szárnyaljak messzebb, mint egy űrbe lőtt rakéta
Ha félelmeim visszahúznak engem
Kérlek emlékeztess, hogy ki is lakik bennem

Több akarok lenni, mint amit elhiszek magamról
Nem engedhetem, hogy letérítsenek az utamról
Mindenkinek kell hogy legyen egy szép álma
Különben behúzza az élet szomorú valósága

Mikor vége a dalnak, csak abbahagyja a pengetést, de még másodpercekig meredten néz rám. Nem tudom, hogy merjek kérdezni vagy ne.
- Nem tetszett? – teszem fel végül a bátortalan kérdést.
Nem válaszol, csak pislog párat, és szóra sem méltat. Hangolni kezdi a gitárt, és elmerül a gondolataiban. Már megint. Gondolatolvasás. Lehet tanulni valahol? Mondjuk egy buddhista szerzetes, ha maga mellé vesz tanulni, képes lehetek elsajátítani? Esküszöm, még sosem éreztem ennyire szükségét, mint Tommy mellett.
Ő pedig továbbra is semmibe véve, rám sem néz, csak felteszi a következő kérdését, de látom, amit látok. Az pedig egy újabb apró kis mosoly az ajkain. Ezért megérte. Ez mindent megér.
- Na és ez, hogy tetszik mester? – kérdi, gúnyosan kihangsúlyozva a mester szót. Felnevetek, és hallgatom, amit játszik.

Végigzenéltük az egész estét. Órák óta csináljuk, mikor az egyik dal után látom, hogy mennyire szomorúak a szemei, és milyen keserű arckifejezéssel néz maga elé.
- Szerintem elég lesz ennyi mára – teszi félre a gitárt, de én csak összeszűkített szemekkel nézek rá, és elhatározom, hogy most bizony nem ráz le. Nem hagyom elmenekülni az álmai elől.
- Miért? – kérdem, mert most aztán tényleg nem hagyom ezt ennyiben.
- Mert – kezdi a – gondolom én – kimerítő elemzést, hogy miért is kell most abbahagynunk, ami nyilvánvalóan egy hazugság még maga előtt is talán, mert a szín tiszta igazság csupán annyi, hogy menekül. Menekül a múltja elől, az élete elől, és ezzel egy időben az álmai és sorsa elől is.
Tommy nem élhet zene nélkül. Ezt én nem hagyom. Ha kell… És akkor beugrott valami, és mielőtt válaszolhatott volna felugrottam a székemből.
- Megbocsájtasz egy percre? Telefonálnom kell.
- Öm, persze – feleli meglepetten.

Kirohanok, és már tárcsázom is Alexet. Remélem nem lesz rám nagyon dühös, amiért ilyen későn zaklatom, de tudom, hogy ha munkáról van szó, akkor nincs éjjel vagy nappal. Az bármikor jöhet.
- Mi bajod, Adam? Te nem ismered a békés alvás fogalmát? – dörmög morcosan a telefonba.
- Bocs Alex, de azt hiszem megtaláltam – felelem lelkesen.
- Hm?
- Találtam valakit, aki tökéletes lenne – felelem szinte tagolva, hogy értse végre miről beszélek.
- Valóban? – válik sokkal éberebbé a hangja. – Bízom az ízlésedben, holnap be tudod hozni?
- Remélem – felelem feldobottan. Alex minden gond nélkül fogadja. Már csak Tommy makacsságával kell megküzdenem.

Miután lezavartam az engedélykérő hívást, visszasietek Tommyhoz. Leülök vele szemben, és a kezembe fogom a gitárját. Megpengetem a húrokat, és csukott szemmel hagyom, hogy lassan daloljanak, majd fokozatosan elhaljon a hangjuk. Végigsimítok a nyakától végig az egész testen, mintha egy valódi kincs lenne. Mert az is, főleg ennek a srácnak itt előttem. Ránézek, ahogy a kezem siklik a tökéletesen kidolgozott fán. A tekintete váltakozik a szemeim és a kezeim közt. Nem tudja eldönteni melyiket nézze. Látom a szemei csillogását. Talán mindenki azt mondaná egy idióta hülye vagyok, de ez az eddigi legerotikusabb közös pillanatunk, és ez lángba borítja a lelkem.
Rámarkolok a hangszerre, és átnyújtom neki.
- A te kezedben sokkal jobban mutat.
- Igazából, szerintem a tiedben is egészen… jól… - mondja, de közben nyel egyet. Nocsak. Mégis sikerült valamivel zavarttá tennem? – Nem gondoltál még rá, hogy megtanulnál játszani?
- Megtanítanál?
- Én? – lepődik meg, de hamar újra visszavált az előbbi arckifejezése.
- Tommy, szeretnék kérdezni valamit.
- Éspedig?
- Nem kell egyből válaszolnod, nyugodtan aludj rá egyet, és gondolkozz el rajta, de csak hogy tudd, engem nagyon boldoggá tennél, ha rábólintanál.
- Okkké, miről lenne szó? – kérdi felhúzott szemöldökkel. – Ha arról, hogy tanítsalak, szívesen, de tudd rocksztárkám, hogy ára van.
Mosolyogva beszél, és még a nyelvét is kidugja, miközben gúnyolódik rajtam. Annyira elkapnám most, hogy móresre tanítsam. Kikészít. Én is elmosolyodom, de hamar újra komolyra fordítom a szót.
- Szeretném, ha a bandám gitárosa lennél.

6 megjegyzés:

  1. Jaj de cukik! Szóval most már a barátkozás oké? Lassan, de haladunk... Bár azt nem tudom, Adam hogy fogja visszafogni magát. A kezét. Egyéb testrészeit.. XD
    A kért cseszegetés:
    1. mikor jön a következö???
    2. hol a Mirror???
    :)
    Pussz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igeeen, köszönöm a cseszegetést, ezért most le is ülök pötyögni egy kis mirrort. :D Aaaa folytatás meg bármikor :D Mikor szeretnétnéd? :D

      Törlés
    2. IGENIS!!! :DDD Kérek 10 percet :D

      Törlés
    3. Ez most komoly? Imádlak! :D <3

      Törlés
    4. Ééés már kint is van :D <3

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.